Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Általános iskolásoknak hirdet pályázatot a NatGeo

Makettet kell készíteni a Marsra jutás vagy a marsi élet kapcsán

2016. szeptember 01. - emTV.hu

natgeotv.jpg5-8. osztályos tanulóknak hirdet pályázatot a Csodák Palotája és a National Geographic Channel a MARS – Utunk a vörös bolygóra című új sorozatához kapcsolódóan, melyet nagyrészt idehaza forgattak. A négy fős csapatoknak makettet kell készíteniük a Marsra jutás vagy a marsi élet kapcsán.

A MARS – Utunk a vörös bolygóra című új sorozata a NatGeo történetének eddigi legnagyobb szabású műsora. A látványos alkotás, amely idén novemberben kerül bemutatásra a világ százhetvenegy országában, köztük Magyarországon is látható lesz. A sorozat nagyobb részét hazánkban forgatták.

A vörös bolygó mindannyiunk fantáziáját megmozgatja. Sok gyerek és felnőtt elgondolkodott már azon, milyen lehet az élet egy másik planétán. Ezt vizsgálja ez a filmsorozat is, amely naprendszerünk talán legmisztikusabb bolygójáról árul el minden eddig tudhatót, vagy még annál is többet. A sorozat cselekménye 2033-ban játszódik, és az első Mars-misszió történetét mutatja be. Teszi mindezt napjaink neves tudósaival és mérnökeivel készített izgalmas interjúkkal kiegészítve. Vajon az emberiség lakhatóvá tudná tenni a Marsot? Felépülhetnek ott is városok, kialakulhat a hétköznapi élet? És egyáltalán, hogyan juthatunk el oda?

Ha te is elgondolkodtál már ilyen kérdéseken, biztosan elképzelted már az űrhajót, amivel utazhatnál, vagy képzeletben felépítetted már a Mars-állomást, közlekedtél már a Marson. Most itt az idő, hogy a képzelet valósággá váljon!

A jelentkező csapatoknak egy maximum 40 x 40 x 40 cm-es makettet kell készíteniük, amely azt tükrözi, hogyan képzelik el a Marsra jutást, vagy az ottani életet. A makett anyaga szabadon választható, kizárólag a mérethatár betartása kötelező. A pályázaton 5-8. osztályos tanulókból álló, maximum négy fős csapatok vehetnek részt, egy felkészítő tanárral együtt

A díjazást és egyéb részleteket ezen a linken találjátok! Az elkészült pályaműveket 2016. október 15-ig kell elküldeni.

emTV.hu // National Geographic Channel

fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr2511668152
süti beállítások módosítása