Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Beintetek a szurkolók az MTVA-nak

Nem éneklik majd a szurkolói csoportok az Avanti ragazzi di Buda című dalt

2016. november 07. - Ádám // emTV.hu

mtva.jpgAz állami médiának nem volt elég halszagú az 56-os Emlékév, ezért még szeptemberben az Avanti ragazzi di Buda című dalra szövegíró pályázatot hirdettek. Ezzel kapcsolatban találták ki, hogy a dalt egy szurkolókból verbuvált kórus énekelje fel, ám azok nyílt levélben intettek be a tévének.

szurkolok.jpg

Az adófizetői forintból fenntartott, a kormánypropagandában és a hírhamisításban igencsak jeleskedő állami gépezet úgy tűnik megirigyelte a Desmond Child-féle, a köznyelvben csak "halszagúként" nevezett "Egy szabad országért" cím dal hipersikerét. Azt a dalt, melynek kapcsán a Schmidt Mária vezette 1956-os Emlékbizottság sikeresen ellopott ötvenmillió forintot, hiszen ma sem tudjuk, hogy ha a szerző és az előadók is lemondtak a díjazásról, illetve ha a felvételt a Magyar Rádió stúdiójában rögzítették, mi a fasz került ötven millióba. Fogalmazhatnék akár úgy is, hogy valami bűzlik a dal körül.

Tehát az MTVA kitalálta, hogy szövegíró pályázatot hirdet az egyébként rendkívül szélsőjobbos Lazio futballcsapatának indulójára, majd a győztes pályaművet egy magyar futballszurkolókból verbuvált kórus énekli majd fel. Erre intettek be egy, a Petőfi TV vezető szerkesztőjének, Nagyistók Tibornak címzett, közösen megfogalmazott nyílt levélben a Debrecen, Diósgyőr, Kaposvár, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Zalaegerszeg szervezett szurkolói csoportja. Mint írják, nem fér össze az értékrendjükkel, hogy "egy emlékdal létrejöttekor eltűnhet ötvenmillió forint", és hogy október 23-a alkalmából egy korábbi titkosszolgálati vezetőt léptessenek elő.

emTV.hu // képünk illusztráció

fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr5811939637
süti beállítások módosítása