Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

A TV2-es Kárász Róbert diákhumorista standupol

"Bocs apa, de ez ultra gáz"

2015. június 18. - Ádám // emTV.hu

tv2.jpgA jelenleg a TV2-nél dolgozó Kárász Róbert 1986. december 22-én a pécsi Kertvárosi Közösségi Televízióban, a Jó estét Kertváros! című műsorban, mint humorral foglalkozó diák, tehát mint diákhumorista volt vendég, ahol lenyomott egy laza standupot is.

A beszélgetés, melyet szintén érdemes meghallgatni, a hatodik percig tart, utána következik "csórikám" produkciója. A videót a Pécsi Stúdió blogon találtam. Megkérdeztem mit szól ehhez a felbecsülhetetlen felvételhez Kárász Róbert:

"A legjobban én szórakozok ezen a felvételen. Amikor megmutattam a nagyobbik, tizennyolc éves lányomnak Annának, sírva röhögött, majd azt mondta, hogy: bocs apa, de ez ultra gáz. Igaz, ami igaz, kicsit nekem is elképesztő a fiatalkori önmagam látványa, de eszembe juttatja azokat a diákéveket, amikor az országban elsőként jött létre a »pécsi diákkabaré«, amelynek a tagja voltam. Tulajdonképpen mi keltettük életre a mai stand up comedy műfaját" – nyilatkozta a TV2 Mokka műsorvezetője.

emTV.hu // Pécsi Stúdió Blog

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr607554028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása