Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Sorozatos karácsony

Tévésorozatok karácsonyi epizódjai

2012. december 24. - Flankerr

karacsony.jpgAz egyszeri olvasó vagy néző azt gondolhatná, hogy az amerikai sorozatokban óceánt lehet rekeszteni a karácsonyi részekkel. Viszont ez nem így van, és ennek oka a kinti műsorrend. Nézettség szempontjából a december második fele teljes pangás, ezért a legtöbb sorozat, különösen az országos tévéknél már december legelején, legkésőbb közepén leköszön. Emiatt kevés a karácsonyi utalás (a novemberi sweeps miatt meg „kötelező” a Halloweenes és Hálaadásos rész). De mi azért szorgos munkával, a hűséges olvasóknak átnyújtott karácsonyi ajándékként összeszedtük tizenhárom sorozatból ezeket, természetesen a teljesség igénye nélkül. Bőséges képgalériáink szerény hozzájárulásunk az ünnepi hangulat megteremtéséhez.

Wipeout
A Viasat3-n Lehetetlen küldetés néven futó nyári vetélkedőből 2010-ben készítettek először téli és tavaszi változatot. Karácsonyi különkiadást viszont csak 2011 decemberében, az ötödik évad előrehozott nyitóepizódjában.  A pályatervezők kitettek magukért: ajándékok, fenyőfák, télapó, díszkivilágítás, még a Big Balls is karácsonyi dísznek álcázza magát. Az egyik műsorvezető, John Henson pedig minden bejelentkezéskor másféle giccses ünnepi öltözetben indít támadást az ízlésünk ellen. A Játék Határok Nélkül hangulatát megidéző műsor részei egyenként is élvezhetőek, negyven perc felhőtlen szórakozás mindenkinek.

Modern Family
A megérdemelten többszörös díjnyertes Modern Család harmadik évadának tízedik része a sorozat kiváló „demó”-ja is egyben: tökéletesen bemutatja a karaktereket és azt, miről is szól ez a sorozat. A családfő Phil kitalálja, hogy már 16.-án legyen egy „expressz” karácsony, ha már az ünnepek alatt a három főszereplő család szanaszét szalad. Ebből jönnek a bonyodalmak a pulyka, fenyőfa, ajándékok és egyebek körül, több szálon futva, ami egy hóeséses fináléba torkollik. Önállóan is nézhető, ajánlott, különösen az Egy rém rendes család rajongóknak.

The Big Bang Theory
Mindenki kedvenc geek Agymenői a második évad közepén foglalkoztak először a karácsonnyal, ami igen emlékezetesre sikeredett. Maga a rész nem annyira karácsonyos, de a Penny és Sheldon közötti ajándékcsere az epizód végén a szitcom egyik legemlékezetesebb jelenetsora. Érdemes a Pennyt játszó Kaley Cuoco arcát figyelni: látszik, hogy nem csak a szerep miatt mosolyog. Kedvenc kockáink a hatodik évad tizenegyedik részében ismét karácsonyoznak, persze a maguk módján: Dungeons&Dragons partival, amíg a csajok és Raj elmennek bulizni. A mesélő Leonard azért a történetbe is becsempészi az ünnepi hangulatot, ám Sheldon más véget ad a partinak, mint gondolnánk. Ez is egy kiváló rész, érdemes megnézni.

Scrubs
A kórházi orvos gyakornokok történetét humorral, komolysággal és rengeteg bolondozással bemutató Dokik az első évad tizenegyedik részében idézik meg a karácsonyi hangulatot. Persze a maguk módján, komoly kérdéseket felvetve az emberekről, képmutatásról, az ünnepről, vagy a születés csodájáról. Az olykor komor történet végén azért a hepiend nem marad el.

How I Met Your Mother
Az Így Jártam Anyátokkal szereplő gárdája kétszer ünnepelt eddig. Elsőként a második évadban a karácsonyi dekoráció kiteljesülését akadályozza néminemű személyes konfliktus, ám szerencsére a boldogság itt is garantált. A második karácsonyi kaland a hetedik évad tizenkettedik részében zajlik. A történet NAGYON spoileres (a galéria nem), szóval maradjunk annyiban, nem egy átlagos részről van szó. A friss, nyolcadik évad dupla részéről meg aztán pláne nem írok semmit, de a képgaléria itt is biztonságos.

My Name Is Earl
A piti bűnözőként elkövetett vétségeit jóvátenni próbáló Earl Hickey karácsonyi kalandja az első évadban volt. Itt bizony a poénok mellett a hazugság, a rejtegetnivaló dominál, senki se az, aminek látszik. Persze azért a végére minden jóra fordul.

Two and A Half Men
A Két Pasi meg egy Kicsi első két ünnepi része a negyedik és hetedik évadban még Charlie Sheennel játszódik. Az első nyitóképénél eldúdolt „karácsonyi” dal akár az egész sorozatot is összefoglalhatná: Charlie Harper mindenkit ki akar paterolni a házából karácsonykor, mert szex-el kecsegető randija lesz. Ami nem jön össze, de mire ez kiderül, számos poénon esünk keresztül. Ezek után ne lepődjük meg, hogy a másik epizód is a nők körül forog. A kilencedik évad tizenkettedik része – már Ashton Kutcherrel – is karácsony idején játszódik, de kevésbé ünnepi. A főszerepet egy gorilla játssza. A tizedik évad tizenegyedik része is karácsonyi, egy kis csavarral: ezúttal Alan iszik félmeztelenül a nagy házban, és Walden ünnepel szerény körülmények között, és még fenyőfa-árusnak is felcsap. A miértet a spoiler-mentesség miatt fedje jótékony homály.

Friends
A Jóbarátok legalább öt részben karácsonyoztak. Az elsőben Phoebe megtudja ki a valódi apja, és egy törött radiátor trópusi partit varázsol a házba; és kiderül hogyan (ne) vásároljunk ajándékot benzinkúton. A másodikban Ross eltöri egy karácsonyi sütit áruló cserkészlány lábát, Phoebe megtudja, mi lesz a régi karácsonyfák sorsa, Rachel élete pedig fordulatot vesz. Kevésbé ünnepi, inkább csak háttér a díszítés, a hangulat. A nyolcadik évados még kevésbé se ünnepi, említésre se méltó. Persze vicces, különösen Ross arc és hangjátéka amikor barátnőjével beszél a kapcsolatukról, viszont nem karácsonyos. A kilencedik évadban Chandler távol van a többiektől és rájön, utálja a munkáját. Igazi hepiendes, ünnepélyes, viszont a klipsókért (régebbi részekből részletek) jár a feketepont. Ha karácsony és Jóbarátok, tízből tizenegy rajongónak a karácsonyi tatus rész ugrik be, a hetedik évadból. Ross karácsonyi tatunak, Chandler télapónak, Joey pedig Superman-nek öltözik, hogy a Hanukáról meséljenek, és mi egy jót nevessünk a karácsonyfa alatt.

Family Guy
A harmadik évad tizrnhatodik részében megidézzük a karácsony szellemét, persze az animált őrült család stílusában. Nem hiszem, hogy létezik másik epizód a sorozatok világában, amiben Hulk és a KISS együttes is szerepel. A kilencedik évadban pedig dupla adagot kapunk, mert Brian és Stewie egy road movie stílusában elmegy az északi sarkra hogy – hogyan is fejezzem ki magam ünnep-kompatibilisen – elbeszélgessenek a Télapóval. A meglepő fejleményekhez minimum 12-es karika kell, úgyhogy az érzékenyebb lelkűek és kisgyerekek talán jobb, ha elkerülik a képgalériát.

House M.D.
Hát Ház doki harmadik évados kalandjait se járja át a szentlélek. Ez többek között a sorozat egyik legjobb visszatérő vendégszereplőjének, David Morse-nak is köszönhető. Az epizód menete a szokásos, csupán a szatirikus poénok és a háttérdíszítés jelzi az ünnepet. A negyedik évadban meg egyenesen azzal kezdünk, hogy House módszeresen kidobja a karácsonyi dekorációt az irodájából. Ennek ellenére a „napforduló fesztiválja” jobban érezhető, de azért nem ezeket a részeket ajánljuk az ajándékosztásra hangolódáshoz.

The Cleveland Show
A Family Guy spinoff testvérsorozata eddig minden évadba megörvendeztette nézőit egy karácsonyi különkiadással. Az első a Télapó körül forog, a második egy tanmese a Hanukáról és a másság tiszteletéről; a harmadik évadban pedig pofátlan módon a Die Hard első részének feldolgozása. A negyedik évadban pedig Cleveland rácuppan a hajléktalanoknak felajánlott éttermi szendvicsekre, ezért ő is annak teteti magát. ennek jó vége nem lehet, de aztán mégis az lesz, hisz mégiscsak karácsonyi részről van szó.

The Middle
A Semmi Közepén furcsa családjához a második évadban látogat el a Jézuska. Igazi családi szitkom-dráma a generációk közötti különbségekről, az ajándékokról, eltérő véleményekről, rokonságról. Tanmese, vicces köntösben. Veszekedő pároknak ajánlott.

Go On
Matthew Perry új sorozata, amely nagyon szórakoztatóra sikeredett, a tizenegyedik résszel ünnepli a karácsonyt, egyben ügyesen összevonva a maja világvégét is. A támogató csoport tagjai kitesznek magukért, és a végén majdnem mindenki boldog. Érdemes megnézni, és adni egy esélyt a sorozatnak.

A fenti felsorolás természetesen nem lehet teljes. Ezért arra kérlek titeket, hogy karácsonyi ajándékként kommentek formájában ajánljatok nekünk más sorozatok karácsonyi részeit is, ha lehetséges, évad és rész (cím vagy szám) megjelölésével.

Legvégül engedjék meg nekem, hogy az emTV.hu valamennyi szerzője, szerkesztője és jómagam nevében kívánjak minden kedves olvasónknak BOLDOG ÉS BÉKÉS ÜNNEPEKET!

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr994979254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása