Egyik felem örül, hogy véget ért a The Voice a TV2-n, a másik felem viszont bánkódik miatta. Boldog vagyok, mert nem nyújtották végtelen hosszúságúra a vetélkedőt, de ugyanakkor bánkódom is, mert lett volna még benne potenciál. Viszont ha már így alakult elmondom én mit láttam a döntőből és elárulom hol landolt a staféta bőrdzseki.
Nem kívánok most visszaemlékezni az elmúlt hetekre, ragaszkodom a döntő estéjéhez mert az is adott eleget a kritikához. Négy fiú maradt a végére ami nagy segítség volt abban, hogy valamivel kitöltsék a három órát. Kezdődött a sztár duettekkel, amik kicsit előrevetítették mire számíthatunk a februárban kezdődő Nagy Duett második szezonjától. Dukai Reginát inkább modellként vagy Ezüstlányként ismerjük, nem pedig énekesként. De az is tény, hogy Gájer Bálint mellé pont elfért. Nem úgy, mint mondjuk Nádor Dávid Bangó Margit mellett. Annyira volt hiteles, mintha fénykarddal akarnánk vajas kenyeret kenni. Jobb lett volna, ha a Kossuth-díjas művésznő inkább a „Besame mucho”-t énekli el magyarul a mesterélt pedig spanyolul. Weiss Viktor és Szulák Andi kettőse is elment, bár azt gondolom sokat elmond a produkcióról az a tény, hogy az összefoglalóban az énekesnőnek nem sok hang jutott. Pál Dénes (vagy házi becenevén a Párductekintetű) viszont még úgy is remek volt Szinetár Dórával, hogy nem neki való volt a dal és néha egy-egy hamis hang is becsusszant. Nem véletlen nyerte meg a The Voice-t!
Az értékelést csak azért emelem ki, mert annyira nyomatták a „nem a szemével kellene foglalkozni” dumát, hogy a rendező ha akarta volna sem hagyhatta ki a feldobott labda lecsapását. Sőt, még egy fonákot is elcsattintottak azáltal, hogy a párduc tekintetet egy napszemüveg mögé rejtették az egyéni produkció során. Talán ez volt a legnagyobb poén az egész műsorsorozatban. Viktor önálló előadása során látott effektív vonatozás egy jól sikerült Demjén-koncert paródiára hasonlított leginkább. A swingesítés szakértője által elnyomott Robbie Williams dal nem volt olyan érdekes mint a bugyirózsaszín öltönye. Az állandóan felkontyolt hajú Dávid bebizonyította, hogy egy Genesis tribute bandben elmenne Phil Collinsnak de többre nem fussa. A Mesterek és Mesteréltek duettjei meglepően jók voltak a maguk nemében annak ellenére is, hogy Somlónak olyan jól állt Geszti rapszövege, mintha mondjuk kőműves kanállal játszották volna el üvegpoharakon valamelyik Elvis slágert. Mesteréltje kapta magára a stafétaként körbejáró piros bőrdzsekit, amit talán nem dugnak majd a szekrény mélyére a show végeztével. Pál Dénes a Magna Cum Laude slágerét is rendesen eltolta de Mező Misi mellett kicsit elbizonytalanodott. Caramel pedig még a saját slágeréről sem tudott meggyőzni. Ha nem néztem volna biztos belekavarodom mikor ki énekelt, de így sem lett jobb, mert ez a füstfülke a legértelmetlenebb színpadi díszlet volt amit bármelyik televíziós műsorban láttam.
A végső időhúzásnál (értsd: eredményhirdetés) viszonylag gyorsan lezavarták a kötelező kört amiben a srácoknak kellett válaszolniuk az egyik leghülyébb kérdésre: Hogyan érezted magad a döntő alatt? Már várom mikor jön egy olyan ember aki azt mondja majd: Igazából teleszartam a gatyámat, de vigyorgok mint a jóllakott napközis.
A fantomképek megjelenítése a százalékokkal nagyon jó ötlet (kár hogy nem a TV2-é hanem a formátumé) és egy plusz jó pont amiért SzKT-t nem kényszerítették rá hogy átvegye Vastüdő Nóra stílusát a szavazás utolsó percében, hanem engedték saját ütemében végigmondani a buzdítást. Igaz ennek megvolt az a hátránya, hogy pár másodperccel lemaradt, de ennyi talán még belefért.
Jó volt ez a négy hónapos verseny bár én még tudtam volna nézni tovább is. Minden gyerekbetegsége ellenére is élvezhetőbb volt mint az X-Faktor és csak remélni merem ha lesz második szezon akkor nem rontják el mindenféle bulvárosítással.
