Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

A Választási Bizottság lecsapott a TV2-re

A csatorna aggályosnak tarja

2014. március 27. - dselmeczi

tv2.jpgA Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ma, azaz március 27-én eltiltotta a TV2-t, hogy továbbra is sugározza a kormány "Újra rezsicsökkentés" jelmondatú műsorszámát, szpotját. A testület 12:8 arányban meghozott döntésével nem szabott ki bírságot a TV2 tulajdonosára. A csatorna tájékoztatása szerint a bár a Nemzeti Választási Bizottság a csatornát ezidáig nem tájékoztatta hivatalosan a döntéséről, abbahagyja az említett szpot sugárzását.

A TV2 sajtóosztálya közölte, aggályosnak tartják, hogy miközben több más médium, többek között az ATV, Inforádió, Sport1, Story4, Story5 is műsorra tűzte a szpotot, a Nemzeti Választási Bizottság – figyelemmel arra, hogy a kérelmezők kizárólag a TV2-vel szemben indítottak eljárást – egyedül a TV2-vel kapcsolatban hozott elmarasztaló határozatot.

Az MTM-SMS Zrt. nem első alkalommal sértette meg a jogszabályt. A Kúria március 18-ai végzésében már egyszer megállapította, hogy a TV2 a kormány "Magyarország jobban teljesít" szlogenű hirdetésével megsértette a választási eljárási törvényt.

TV2 Csoport // Origo // emTV.hu

fb_post.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr705881878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása