Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Jön a basszunk ki az RTL-lel adó

A Ház előtt a reklámadóról szóló törvényjavaslat

2014. június 02. - emTV.hu

news.jpgBenyújtotta az Országgyűlés elé a reklámadóról szóló törvényjavaslatát L. Simon László fideszes képviselő hétfőn. A javaslat különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját. Félmilliárd forintos árbevételig az adó mértéke 0 százalék, ezt követően sávosan változik. Fél és 5 milliárd forint közötti része után 1 százalék, az adóalap 5 milliárd feletti, de 10 milliárd forint alatti része után 10 százalék, az ezt meghaladó, de 15 milliárd forintot el nem érő része után pedig 20 százalék. Az árbevétel 15 és 20 milliárd forint közé eső részére 30 százalék, az ezt meghaladóra pedig 40 százalék. A törvény, amely már 2014-re is megállapítanak adófizetési kötelezettséget, a kihirdetése utáni 31. napon lépne hatályba.

Az adó alapja a médiaszolgáltatásban, a sajtótermékekben, a szabadtéri reklámhordozókon, járművön, nyomtatott anyagokon vagy ingatlanon, valamint az interneten közölt hirdetésekből származó árbevétel. A jogszabályt, elfogadása esetén a Magyarországon letelepedett médiaszolgáltatókra kell alkalmazni, valamint azokra, akik napi műsoridejük legalább felében magyar nyelvű műsorokat sugároznak Magyarország területén. Vonatkozik a sajtótermékek kiadóira, szabadtéri reklámhordozókat hasznosító személyekre vagy szervezetekre és az internetes reklámok közlőire.

Az előterjesztés szerint a kapcsolt vállalkozások adóalapját össze kell adni, majd az adó mértékét arányosan kell elosztani közöttük.

MTI // Index // emTV.hu

fb_post.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr156260029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása