Folytatódik a közmédia országjáró sorozata

2014. szeptember 24. 18:50 - emTV

Premier október 4-én 16:35-kor az M1-en

mtva.jpgFolytatódik a közmédia Ég, föld, férfi, nő című országjáró sorozata: október 4-től Weisz Fanni siket modell, esélyegyenlőségi aktivista és Nagy Sándor műsorvezető kalauzolja a nézőket kevésbé ismert magyar tájakon és határon túli vidékeken az M1 műsorán.

Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója a műsort beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a közmédia számára fontos a társadalmi szerepvállalás, ezen belül az is, hogy a fogyatékkal élőket ne csak a nekik szóló műsorokban, hanem más műfajokban is bemutassák.

Mint elmondta, nem klasszikus országjáró sorozat indul októberben, inkább egy kalandfilm, amelyben a két szereplő egymással sajátos módon kommunikálva él át különféle kalandokat. Hozzátette: a fogatások alatt olyan harmónia alakult ki a két utazó között, hogy a nézők semmit sem érzékelnek abból, hogy az egyikőjük nem halló ember.

Páros Ádám, a műsor felelős szerkesztője elmondta: a televíziózás elsősorban kommunikációs műfaj, amelyet mindkét szereplő remekül művel. A forgatások alatt a stáb tagjai is megpróbálták elsajátítani a jelnyelvet, a riportalanyok pedig elkezdtek jobban artikulálni, de adódtak olyan jelenetek is, amelyek bábeli zűrzavart okoztak - tette hozzá.

A felelős szerkesztő hangsúlyozta: a sorozat fontos eleme, hogy nincsenek benne kreált szituációk, mindig a valóságot adják vissza. "Volt olyan jelenet, amikor Fanni semmit nem ért abból, amit a riportalany mond neki, de ez nyilvánvalóvá válik a nézők számára is" – mondta.

Nagy Sándor arról beszélt, hogy Weisz Fanni nagyon jól olvas szájról, de ahhoz, hogy igazán jól, akár szavak nélkül is értsék egymást, meg kellett ismerniük egymás világát. A műsorvezető megjegyezte, hogy a zökkenőmentes munka sikeréhez hozzájárultak a stáb tagjai, akik odafigyeltek rájuk és szabad kezet adtak nekik. Mivel a jelenetek nem voltak előre megírva, izgalmas improvizatív helyzetek alakultak ki.

Weisz Fanni szerint az eddigi zárt világa a sorozat készítőinek köszönhetően kitárult. Sok új dolgot tapasztalt meg és olyan helyekre is eljutott, ahol eddig sosem járt. A siket műsorvezető hangsúlyozta: a műsorvezető jó artikulációjának és a köztük kialakult sajátos kommunikációnak köszönhetően jól megértették egymást.

A tizenhárom részes sorozatból eddig hét epizód készült. Az első részben Weisz Fanni szülővárosába, Pécsre látogattak el, ahol a süketnéma lány saját szemszögéből mutatta be a városban fellelhető kedvenc helyeit, mesélte el emlékeit.

emTV.hu // MTI

fb_post.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr966728355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása