Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Nagy Adri a Jóban Rosszban új Bettyje

Ő váltja a sorozatból nemrég az RTL-hez igazoló Szabó Zsófit

2014. szeptember 25. - emTV.hu

tv2.jpgTöbb száz jelentkező közül a Megasztárban feltűnt Nagy Adri bizonyult a legjobbnak, így a héten már el is kezdte a munkát Betty Tanakis szerepében. Az énekesnő régóta kacérkodott már a színészi pályával, így boldog, hogy mostantól ő is a Jóban Rosszban csapatának tagja.

nagy_adri.JPG

Amatőr és színészi gyakorlattal rendelkező lányok is jelentkeztek a Jóban Rosszban felhívására, hogy megmutassák, ők a legalkalmasabbak a TV2 napi sorozatának főszerepére. A castingon ismerős arcok is feltűntek és a befutó végül a Megasztárban feltűnt énekesnő, Nagy Adri lett.

Régóta érdekelt a színészet, így nagyon boldog vagyok, hogy a stáb engem választott. Nagyon felpörögtek az események, ruhapróba, szövegtanulás és már az első forgatási napomon is túl vagyok. Még fel sem fogtam igazán, hogy mi történik – mondta Adri, akit a nézők először október végén láthatnak majd Bettyként.

Adri régóta a látóterünkben van, nagyon tehetséges lány, amit most a castingon is bebizonyított. Egyhangú döntés született, hogy ő tökéletes a szerepre. Nem hasonmást kerestünk, így nem volt követelmény a szőke rövid haj. Mivel egy teljesen új Bettyt látnak majd a nézők, nem volt szükség arra, hogy Adri külsején változtassunk – árulta el György Bence, a TV2 program- és hírigazgatója.

emTV.hu // TV2

fb.jpg

zzepg_fav.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr306729815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása