Fidesz: "az internet megadóztatása egyértelműen felesleges"

2014. október 22. 06:20 - Ádám // emTV.hu

A kormány "tovább mélyíti az amúgy is meglévő digitális szakadékot"

news.jpgJövőre az internetszolgáltatásra is kiterjesztik a távközlési adót, amelyet eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után hárítottak át a szolgáltatók. Mértéke minden megkezdett gigabyte után 150 forint lesz a parlamentnek kedden benyújtott jövő évi adótörvény-javaslat alapján.

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az internetadóval kapcsolatos javaslatát, mert az akadályozná az internet magyarországi terjedését – olvasható a párt hat és fél évvel ezelőtt közzétett nyilatkozatában. Ennek ellenére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap bejelentette, hogy jövőre bevezetik az internetadót.

A távközlési szolgáltatóknak jelenleg magánszemélyek után 2 forintot, üzleti előfizetők esetében 3 forintot kell fizetniük hívásonként és megkezdett percenként. A küldött szöveges és multimédiás üzenetek adója magánszemélyeknél 2 forint, nem magánszemély előfizetőknél pedig 3 forint. Az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb 700 forint lehet, míg cégek esetében 5000 forint.

A szolgáltatóknak az adót havonta a hívást, üzenetküldést, adatforgalom lebonyolítását követő második hónap 20. napjáig kell megfizetniük.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány 20 milliárd forint pluszbevételre számít a távközlési adó kiterjesztéséből.

Az internetadó bevezetését két éve is határozottan cáfoló Fidesz 2008 áprilisi, a párt honlapján ma is olvasható közleményében az áll: “az internet megadóztatása egyértelműen felesleges, átgondolatlan és rossz, mert tovább mélyíti a Magyarországon amúgy is meglévő digitális szakadékot és elzárja az új felhasználókat az internettől”.

A Facebookon Százezren az internetadó ellen néven közösség jött létre, valamint vasárnap délután hat órára tüntetést szerveznek a József nádor térre.

emTV.hu // MTI // HVG

facebook.jpg

 

 

komment
Címkék: internetadó

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr906815935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása