Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Völgyesi Gabi nem unatkozik

Itthon ismeretlen műfajú műsorral jelentkezik június 8-tól az RTLII

2015. május 27. - emTV.hu

rtl2.jpgA június 8-án induló Szelfi egyik történetszála Völgyesi Gabi és családja mindennapjait mutatja be. A Unique énekesnője és férje, Ádám három hónapon keresztül naplózta mindennapjait, a velük történő események mögött rejlő gondolatokat, érzéseket és benyomásokat.

szelfi1.jpg

A házaspár nagyobbik gyermeke, Martin hároméves, a kicsi, Eliot pedig tavaly januárban született, úgyhogy Gabi egy percet sem unatkozik mostanában. A Szelfi című műsor kapcsán a kézi kamera használatát is meg kellett tanulniuk. Saját bevallásuk szerint eleinte a forgatás technikai része nem ment könnyen, hiszen operatőrök és stáb nélkül kellett rögzíteniük az eseményeket, de mint mondják, azzal még nehezebb volt megküzdeni, hogy a kamera miatt állandóan a figyelem középpontjába kerültek.

Az RTLII új műsora dokumentarista stílusban készült, ötvözve a reality és a videoblogos formátum tulajdonságait. A készülő produkcióban a legnagyobb hangsúlyt az őszinteség, a gondolati és érzelmi mélység, valamint a leplezetlen valóság kapja. A műsorban megjelenő hat történet egymástól függetlenül építkezik, de egy pont közös mindegyikben: nincs előre kitalált forgatókönyv, nincs stáb vagy megtervezett jelenet. A szereplő saját filmjének rendezője és operatőre is egyben.

A Szelfi filmjeinek tartalmát az élet, az események sora határozza meg. Azonban ez a műsor több, mint hat szereplő története; generációs korrajzot ad napjainkról. A közösségi oldalakon megosztott hamis pózokkal és a színlelt boldogsággal ellentétben ez a műsor gyomorba vágó őszinteséggel mutatja meg a kendőzetlen valóságot, a magány és a párkapcsolat dilemmáit az élet különböző szakaszaiban.

Szelfi – június 8-tól minden hétköznap este tízkor az RTLII-n!

emTV.hu // RTL Kábeltelevízió

facebook.jpg

zzepg_fav.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr657496080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása