A templomos lovagok ma is köztünk élnek?

2015. július 08. 13:50 - emTV

Mit keres a templomosok kőtáblája Amerikában?

doq.jpgA templomos lovagrend története és valódi küldetése majd hétszáz éve foglalkoztatja írók, teológusok, kincskeresők és történészek fantáziáját. A DoQ A Szent Grál Amerikában című dokumentumfilmje a templomos lovagrend nyomába eredve keresi a választ.

Illuminátusok, szabadkőművesek, bilderbergesek – csak néhány azon állítólag ma is működő titkos társaságok közül, amelyekhez légből kapott összeesküvés-elméletek és kétes legendák kapcsolódnak. Sokan ide sorolják az 1118-ban alakult templomos lovagrendet is, amely már hétszáz éve megszűnt, egykori szervezetük, legendás gazdagságuk és valódi küldetésük azonban a mai napig foglalkoztatja a tudományos világot. A DoQ A Szent Grál Amerikában című filmje az események rekonstruálásával a templomos lovagok nyomába ered az amerikai kontinensen.

Gyakran felmerül az a teória, mely szerint a templomos lovagok az üldözés elől menekülve más földrészeken – esetleg Amerikában - alapították újra a rendet. Ebből kiindulva sokan vallják, hogy utódaik a mai napig köztünk élve őrzik a keresztény világ legféltettebb ereklyéit, így például a torinói leplet, a keresztfa egy darabját, és a Szent Grált, a kelyhet, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott. A mai napig kevés bizonyítékot találtak ezen felvetés bizonyítására, ám néhány kutató úgy véli, hogy az úgynevezett Kensingtoni Rúnakő ezt az állítást támaszthatja alá.

A rejtélyes középkori kőtáblát 1898 őszén fedezte fel egy Olaf Ohman nevű minnesotai farmer. A szikladarabon a következő, viking rúnákkal írott szöveg olvasható: "Nyolc svéd és huszonkét norvég, felfedező úton Vinlandból nyugati irányba. Ettől a kőtől északra, egynapnyi járóföldre két sziklás szigetecske oldalán táboroztunk. Egy nap horgászni mentünk. Amikor visszatértünk, tíz vörös embert találtunk itt vérbe fagyva. AVM óvjon minket a gonosztól. Tíz emberünk őrzi a hajóinkat a tengernél, tizennégy napnyi útra ettől a szigettől. 1362 évben."

Érthető okokból a rúnakő hatalmas vitákat robbantott ki a tudományos világban: már az elejétől kezdve gyanús volt, hogy a középkori skandináv leletet egy svéd immigráns találta meg, így sokan pénzhajhászattal és hamisítással gyanúsították Olafot. Vadonatúj bizonyítékok alapján elképzelhető azonban, hogy a Kensingtoni Rúnakő valódi, és azt bizonyítja, hogy a templomos lovagok már Kolumbusz előtt 130 évvel felfedezték Amerikát, és talán a történelem legnagyobb kincsét, a Szent Grált is magukkal vitték.  

A Szent Grál Amerikában július 11-én, szombaton 21:05-kor a DoQ-n!

emTV.hu // Red Lemon Media

facebook.jpg

zzepg_fav.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr797610162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása