Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

A farkasember legendája a DoQ-n

Az igazi Farkasember című nagyfilm a vérfarkas mítosz eredetét tárja fel

2015. október 01. - emTV.hu

doq.jpgA legtöbb ember képzeletében a farkasember egy két lábon járó, vérszomjas szörnyetegként él, aki teliholdkor, emberi mivoltából kivetkőzve áldozatokra vadászik. A DoQ-n október 3-án debütáló Az igazi Farkasember című nagyfilm a vérfarkas mítosz eredetét tárja fel.

igazi_farkasember.jpg

Az 1700-as évek közepén egy rejtélyes fenevad több mint száz ember életét oltotta ki egy kis francia faluban, Gevaudanban. Az áldozatok főként fiatal nők és gyermekek voltak, akik egyedül őrizték a nyájat a mezőn, ruhájukat leszaggatták, testükön egy furcsa állattól származó harapásnyomok látszottak. A szemtanúk szerint a gyilkosságokat elkövető bestia egy mezei farkasnál hatalmasabb lény volt, vöröses fekete, pöttyös szőrrel és párducszerű farokkal. A különös kinézet miatt a bigottan vallásos közösségben gyorsan elterjedt a szóbeszéd, miszerint az állatnak természetfeletti ereje van, sőt az is felmerült, hogy egy farkasemberről van szó. A vérengzés éveken át tartott a kis faluban, idővel XV. Lajos figyelmét is felkeltette az eset, sőt saját katonáit küldte Gevaudanba, hogy elpusztítsák az állatot, de mindhiába.

A gevaudani eseten kívül még számos farkasemberről szóló feljegyzés létezik, az első ilyen még az ókori görögöktől származik. A mítosz szerint egy Lükaón nevű uralkodó provokációként emberhúst szolgált fel egyik lakomáján, melyet az istenek tiszteletére rendezett, ezért az égiek azzal büntették, hogy farkassá változtatták. A mondáról Ovidius is megemlékezik Átváltozások című elbeszélő költeményében. Egy másik történet szerint a történelem első farkasembere a tizenhárom éves, félkegyelmű Jean Grenier volt, aki magát ragadozónak képzelve több gyermeket megtámadott.

A DoQ-n október 3-án debütáló Az igazi Farkasember című nagyfilm két szakértője, Ken Gerhardt és George Deuchar középkori forrásokra támaszkodva kutatja fel a vérfarkas legenda gyökerét. A tévénézők  többek között megismerhetik a gevaudani gyilkosságok hátterét, bepillantás nyerhetek olyan emberek világába, akiket farkasok neveltek fel, természetfeletti átváltozásoknak lehetnek szemtanúi és megismerkedhetnek a lycanthropia nevű pszichiátriai betegséggel, amely nem egy embert kényszerített már gyilkosságra.

Az igazi Farkasember, október 3-án, 21:05-kor, csak a DoQ-n!

emTV.hu // Red Lemon Media

facebook.jpg

zzepg_fav.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr87873914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása