Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Tavasszal a stand-uposoké a terep

Régi motorosok és feltörekvő tehetségek a Comedy Centralon

2016. március 11. - emTV.hu

comedy_central.jpgMárcius 25-én indul a Comedy Club, amelyben a hazai stand-up műfaj jól ismert arcai szórakoztatják a nagyérdeműt. A Magyarország, szereplek! című tehetségkutató célja pedig, hogy felkutassa Kovács András Péter, Dombóvári István, Fábry Sándor, vagy épp Kőhalmi Zoltán lehetséges utódait.

Celebvilág, aktuálpolitika, családi hétköznapok – a stand-up comedyben nincsenek tabutémák. Hazánk dumában erős humoristái tavasszal vadonatúj, televízióban még sosem látott előadásaikkal lépnek a kamerák elé – március 25-én debütál a magyar humorcsatorna Comedy Club című műsora. A tíz héten át péntekenként este kilenckor jelentkező tematikus stand-up esteken hét nagydumás humorista szórakoztat: Litkai Gergely, Dombóvári István, Felméri Péter, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán, Hadházi László, illetve Fábry Sándor.

Dombóvári István szerint a stand-up képviselőinek fel kellett nőni a XXI. század igényeihez. "A humorista 0-24-es állás. Sokan csak a tíz perc tévés csillogást látják benne, de a mögötte lévő munkát alig. Nem elég évente egy műsort csinálni. Intenzívebb jelenlétre van szükség, például a közösségi oldalakon is produkálni kell folyamatosan. Itt a néző dönt. Ha nem akar lecserélni, az a jó, de nincs bérelt helye senkinek. Míg a színészeknél, énekeseknél a személyi kultusz dívik, addig a humorista soha nem lesz sztár. Ebben a műfajban akkor vagy a legjobb, ha nem tudják a neved, csak azt, hogy ismernek valahonnan" – fogalmazott Dombi, aki szinte egy időben kezdte a pályát Kovács-András Péterrel, aki szerint a stand-up nem változik, csak a képviselői. "Öregszünk, élünk, sajnos fásulunk is időnként. Komolyodunk, de ennek ellenére meg tudjuk lepni a nézőket. Igaz, némileg megszoktak minket és a stand-upot is, és ezért sokkal nagyobbat kell gurítanunk, hogy szórakoztatók maradjunk" – hangsúlyozta.

Kovács András Péter szerencsésnek tartja magát, mert a saját életéből folyamatosan tud inspirálódni. "Tizenkét év alatt sokat változott az élethelyzetem. Megnősültem, építkeztem, megszületett az első gyermekem, aztán a második majd a harmadik. Mindig újabb és újabb dolgok történtek, amiknek köszönhetően újabb és újabb nézőpontom nyílt a világra" – árulta el az ország KAP-ja, akit a Comedy Club első fellépőjeként láthatjuk a képernyőn március 25-én, Ősök és utódok című produkciójával.

Az ismert humorista, Litkai Gergely – aki a Comedy Clubban látható dumaszínházas stand-uposok feje – szerint ennek a műfajának is jót tesz néha a vérfrissítés. "Ardai Tamással és Sáfár Zoltánnal hármasban kezdtük el a stand-upot építgetni itthon. Ahogy az előadók egyre többet léptek fel és egyre gyakorlottabbá váltak, úgy fejlődött ez a műfaj is" – kezdte Litkai, aki úgy véli, jelenleg is pezseg a stand-up szcéna. "Ha új, a jelenlegi élmezőnnyel versenyt tartani tudó, vagy őket leköröző ifjú tehetségek tűnnek fel, az jó a közönségnek, mivel új arcokat, új gondolatokat ismerhetnek meg. De jó a régi fellépőknek is, mert új inspirációkat kapnak, nem lustulnak el, ösztönzi őket is a fejlődésre, és természetesen jó az új fellépőknek is, hiszen olyasmiben mutathatják meg magukat, ami a későbbiekben talán az élethivatásukká válik" – magyarázta a humorista.

Ebből a gondolatból kiindulva indítja a Comedy Central Magyarország, szereplek! című saját gyártású tehetségkutatóját – a csatorna március 20-ig várja a nagy hazai stand-up generáció nyomába lépni vágyó amatőr előadók jelentkezését. A húsz legkiemelkedőbb produkciót a verseny weboldalán közszemlére teszik, és online közönségszavazáson választják majd ki közülük azokat, amelyek előadói érdemesek arra, hogy részt vegyenek a május 22-i finálé felvételén. A végső győztes olyan tehetségek mellett léphet majd színpadra, mint Kőhalmi, Mogács vagy Hadházi.

Comedy Club premier március 25-én este kilenckor a Comedy Central műsorán!

emTV.hu // Red Lemon Media

fb.jpg

zzepg.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr468464406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása