Szerdán indul a Carter ügynök a FOX-on

2016. augusztus 22. 14:55 - emTV

Peggy Carter bevetésen

fox.jpgA Carter ügynök 1946-ban játszódik, amikor főhősünk, Peggy Carter hirtelen ráeszmél, hogy a háborúból hazatérő férfiak háttérbe szorítják. Peggy-t inkább titkárnőnek nézik, mintsem profi ügynöknek, és a titokban működő szervezetnek dolgozó nő egyszer csak íróasztal mögött találja magát.

Peggy szívesebben dolgozna terepen, ahol kamatoztathatná tudását, ezért örömmel vállalja régi ismerőse, Howard Stark megbízását. Stark találmányait ugyanis ellopták, és a tömegpusztító fegyverek csakhamar megjelennek a feketepiacon, a férfit azonban azzal vádolják, hogy ő adta el halálos fegyvereit. Stark megkéri Peggy-t, hogy segítsen tisztázni a nevét és felkutatni a fegyverkereskedőket. Peggy azonban ezzel nem kis rizikót vállal, hiszen akár börtönbe is kerülhet, ha kiderül, hogy titkos küldetést teljesít. Ráadásul miközben az ügy mélyére ás, felfedezi, hogy egy nagyobb veszély is közeledik, megbízói pedig nem feltétlenül azok, akiknek látszanak…

A sorozatban a Marvel világából ismert szereplőkkel találkozhatunk. A magyar hangokról itt olvashatsz!

Carter ügynök premier szerdán 21:00-kor a FOX műsorán!

emTV.hu // FOX

fb.jpg

zzepg.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr1311357038
süti beállítások módosítása