Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Belenéztünk Ganxsta Zolee égetésébe

2017. augusztus 29. - Ádám // emTV.hu

Szombaton az X-Faktor első adása után mutatja be az RTL Klub a második Roastját, melyben Ganxsta Zolee-t a roastmaster Kovács András Péteren kívül Kormos Anett, Szabó Zsófi, Benk Dénes, Dombóvári István, Hajdú Péter, Hajós András és Kiss Ádám égeti. Ma részleteket is mutattak belőle a sajtónak, a műsor producere, a csatorna kreatív producere, a megjelent roastolók pedig a Dumaszínház színpadán sem kímélték egymást.

rtl_roast_e2_sajtaj.jpg

A roastolás lényege, hogy hírességek egymás, és elsősorban a kiválasztott celeb vérét szívják, de fontos megjegyezni, hogy nem utálatból vagy gyűlöletből, hanem szeretetből – és nem kevésbé a gázsiért teszik. Optimális esetben poénjaik erősen szurkálódóak ugyan, de nem megalázóak.

Erre számíthatunk Ganxsta égetése során is, melyből a mai sajtótájékoztatón mutattak meg néhány kifejezetten szórakoztató részletet, ám elmondták, a legnagyobb poénokat azért megtartották a szombati premierre. A Ganxsta életét bemutató kisfilmben döbbenetes fotókat láthattunk, melyeken komoly pénzösszeg ellenében sem ismertem volna fel a rappert, a műsor készítői pedig odaszúrtak egyebek mellett a Happy Gangnek is. Az adásban aztán záporoztak a jobbnál jobb oltások, de inkább nem spoilereznék.

Az eseményen Szabó Zsófi, Dombi és Kiss Ádám nem tudott megjelenni, utóbbi kettő egy nyilván viccesnek szánt, de teljesen felesleges és igen kellemetlen videóban üzentek. Rajtuk kívül ott volt az összes égető, az égetett, valamint Kovács Kristóf a műsor, és Herman Péter, az RTL Klub kreatív producere is, akik hűen a műfajhoz a sajtótájékoztatón sem kímélték egymást.

A Kovács András Péter – akivel legutóbb a Mélyvíz második évadának forgatásán beszélgettünk – celebrálásában tartott roppant szórakoztató eseményen felötlött bennem a 2004-es Reklámzabálók Éjszakájának sajtótájékoztatója, ahol az akkor gyakorlatilag még teljesen standup-szűz sajtósokat Bödőcs Tibor próbálta bemelegíteni; bármit is mondott, a médiamunkások mintha bevettek volna egy doboznyi nemnevetek tablettát. Tehát kicsit hasonlóan voltam, mint akkor; eleinte úgy tűnt, KAP humorbombonjain a kollégák nem mernek nevetni. A magam részéről viszont jól szórakoztam, különösen azon, ahogy a színpadon egymás vérét szívták a megjelentek.

A Roast nem tér el a Kovács Kristóf által készített (Esti Showder, Showder Klub, Gyertek át szombat este!) más hasonló műfajú produkcióktól. Kitűnően bevilágított elegáns, a tengeren túli műsorokat idéző díszlet, remekül kivitelezett animációk, jó szerkesztés, és a kibaszott jó hangú Welker Gábor, mint felolvasó. Nemzetközi viszonylatban is magas színvonalú produkciót kapunk ismét, és a roastolók között is láthatóan jól működik a kémia.

A látottak alapján Szabó Zsófi viszont nem túl vicces. Színésznő létére sajnos úgy hangzik az általa elmondott, előre megírt szöveg, mintha egy általános iskolás az olvasókönyvből olvasná azt. Ő az egyetlen, aki számomra kilógott a sorból, míg az általam nem túlságosan szeretett Hajdú "Porszem" Péter szereplése és szerepeltetése kifejezetten tetszett.

Itthon ez lesz a második, de az első egész estés Roast, valamint ez lesz az első tizennyolcas karikás főműsoridős program a csatorna húsz éves történetében. Korábban egyébként a nemzet csótányát, Nagy Ferót égették.

Amerikában viszont lassan már évszázados hagyománya van; többek között Kirk Douglas, Muhammad Ali, Ronald Reagan, Frank Sinatra, Hugh Hefner, Chevy Chase, Pamela Anderson, William Shatner, David Hasselhoff, Donald Trump, Charlie Sheen, Justin Bieber, és Rob Lowe is megkapta már a magáét. A hazai Comedy Central műsorán láthattunk már néhány epizódot az amerikai verzióból.

Ganxsta égetését még korábban, egy dupla felvétel során a kecskeméti Katona József színházban rögzítették.

Roast – Égjen Ganxsta! premier
szeptember 2. szombat 22:00
RTL Klub

emTV.hu // M-RTL

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr5512787980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása