Ma este a SuperTV2-n elindul a Kasza! második évada. A szórakoztató műsorban a már jól bevált tematika szerint Kasza Tibi az állandó szereplők, Cseke Katinka, Havas Henrik és Lakatos Márk mellett minden adásban érdekes civil embereket és sztárokat is vendégül lát. A hétfő esti adásban Dér Heni és Danny Blue mellett Liptai Claudia is szerepel majd, aki ismét bebizonyítja, hogy szópárbajban még Tibivel szemben is derekasan állja a sarat.
Március 24-én érkezik a Brooklyn 99 – Nem százas körzet című sorozat a Viasat3-ra. A New York-i 99. számú rendőrőrsén játszódó, poénokkal tűzdelt sorozat a tehetséges, ám gyerekes módon viselkedő Jake Peralta nyomozó és újdonsült főnöke, a mogorva Ray Holt közötti konfliktusokat mutatja be rendkívül vicces formában, amihez persze az őrs többi, nem kevésbé defektes munkatársa is asszisztál. Két promo a tovább mögött!
Március 24-én az utolsó évadával jelentkezik az Így jártam anyátokkal, a magyar rajongók végre megtudhatják, hogyan ismerkedett össze Ted a sárga esernyős lánnyal. Sok sorozatnál az utolsó pillanatokig eldöntetlen kérdés, hogyan fejezzék be az írók a történetet, a Comedy Central szitkomjánál azonban ez a probléma fel sem merülhetett. A készítők már nyolc éve leforgatták a széria végét, hátha valamelyik szereplő felismerhetetlenné válik.
Ahogy már mi is
Beindítani, felépíteni és sikeresen működtetni egy vállalkozást mindig embert próbáló feladat volt, napjaink gazdasági helyzetében pedig talán még nehezebb, mint valaha. Kisvállalkozások ezrei küzdenek a fennmaradásért, mert kezdetben sokan hitték, hogy ha szívvel-lélekkel csinálják, amit szeretnek, az bőven elegendő a sikerhez. A Viasat Explorer március 9-től vasárnap délutánonként fél hatkor bemutatja, ahogy a több száz, kisebb-nagyobb üzletből álló birodalmat saját erőből felépítő Peter Jones olyan csődközeli vállalkozókon próbál segíteni, akik jó ötlettel, kellő lelkesedéssel vágtak bele álmaik megvalósításába, ám a szerencse elpártolt mellőlük.
Az Oscar-díjas Mira Sorvino (Mimic - A júdás faj) szerepelni fog a TNT Falling Skies című sorozatában. A Viasat6-on Éghasadás címmel futó széria idén nyáron lép a negyedik évadába, melyben néhány epizód erejéig Sorvino egy Sara nevű nőt alakít majd, aki a sorozat rosszfiújával, John Pope-pal (Colin Cunningham) kerül közelebbi viszonyba.
Vajon hogyan érez négy lány, négy igazi barátnő, akiket a középiskolai évek alatt folyamatosan kigúnyoltak, s közben arról álmodtak, megbosszulják a csínyeket? Hogyan viselték, hogy a suli legdögösebb lányának a nyomába sem érhettek soha? Tíz évvel az érettségi után váratlan fordulattal a négy jó barátnő élete egy csapásra megváltozik. De lehetnek az egykori lúzerekből nyertesek? A Nyertesek és lúzerek, Ausztrália egyik kedvenc vígjáték-sorozata, a négy jó barátnő történetét mutatja be, benne szerelem, sok nevetés, titkok és drámák. A sorozatot Magyarországon a Film Café mutatja be országos televíziós premierként a nézőknek, március 10-én, este hét órakor.
Az AXN tévécsatorna mára kultikussá vált sikersorozata, a Sherlock második évada a főszereplő tragikus halálával és megmagyarázhatatlan feltámadásával ért véget, és nyugtalanító kérdéseket hagyott a nézőkben. A rajongók hosszú, feszült várakozással teli időszak után végre talán választ kapnak kérdéseikre: március végén ugyanis Sherlock visszatér a képernyőkre, érkezik a harmadik évad.