Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Célegyenesben a Magyarország, szereplek! elődöntősei

A stand-up tehetségek sorsa most a ti kezetekben van!

2016. május 05. - emTV.hu

comedy_central.jpgA döntőre készülnek a Comedy Central idén tavasszal meghirdetett televíziós stand-up tehetségkutatójának esélyesei. A több mint háromszáz jelentkezőből a szakmai zsűri húszra szűkítette azoknak a körét, akiknek a sorsa mostantól a közönség kezében van.

Tovább

Klipversenyt indított a Sláger TV

A 7 Vezér című műsorba várják az alkotásokat

slagertv.jpgA 7 Vezér című műsorában klipversenyt hirdetett a Sláger TV, amelyre július 31-ig várják a feltörekvő előadók és zenekarok jelentkezését. Az alkotások közül a szakmai zsűri a nézők segítségével választja majd ki a győztest. A nyertesnek a csatorna segít elkészíteni a következő, profi videót is.

Tovább

Dolgozó Anyák Napja a Comedy Centralon

Anyám borogass maraton vasárnap a magyar humorcsatornán

comedy_central.jpgA Comedy Central a munka ünnepén se feledkezik meg az anyák napjáról! A magyar humorcsatorna vasárnap ünnepli a Dolgozó Anyák Napját, ennek apropóján pedig az Anyám borogass (A semmi közepén, The Middle) című sorozat epizódjait vetíti a csatorna délelőtt tizenegy és délután fél öt között.

Tovább

Sztárparádé ma a Paramount Channel műsorán

Jude Law, Ed Harris és Rachel Weisz egy filmben

paramount.jpgAz Ellenség a kapuknál című világháborús filmben olyan kiváló színészek szerepelnek együtt, mint Jude Law, Ed Harris és Rachel Weisz. Jean-Jacques Annaud alkotásában egy hős orosz mesterlövész, egy furcsa szerelmi háromszög és állandó fegyverropogás várja a nézőket.

Tovább

A háború művészete a DoQ-n

1916-tól a történelem első high-tech háborújáig

doq.jpgIdén száz éve, hogy az első világháború alatt Erich von Falkenhayn német főparancsnok megtámadta a franciákat Verdunnél. A háború művészete az 1916-os francia-német ellentéttől kezdve mutatja be a legfontosabb katonai vezetőket mutatja be a XX. század legnagyobb összecsapásain keresztül.

Tovább

Orrfacsaró történetektől a tini nindzsákig

Felméri Péter is megmondja a magáét a Comedy Centralon

comedy_central.jpgÖsszeházasodni a mai világban már nem olyan nagy kaland, ami az igazi kockázatot rejti, az az összeköltözés; amikor kiderül, kinek milyen hóbortjai vannak. Többek között erről is mesél Felméri Péter Majd én megmondom! című önálló estjében, ma este kilenckor, a Comedy Centralon.

Tovább

Életre keltek a Family Guy szereplői

Nézd meg a Comedy Central vicces promóit

comedy_central.jpgHolnap érkezik a Family Guy új évada, melyet a magyar humorcsatorna élőszereplős jelenetekkel promóz, a főszerepben Vándor Évával, Kerekes Józseffel, Dolmány Attilával, valamint Schnell Ádámmal, azaz a Lois, Peter, Stewie és Brian magyar hangjával. Ha lemaradtál, most bepótolhatod!

Tovább

Trónok harca premier a Telenor MyTV-n is

Holnap érkezik a világ egyik legnépszerűbb sorozatának új évada

hbo.jpgHolnap érkezik a Trónok harca hatodik évadának premierje. Vajon feltámad Jon Snow? Mit tesznek a Dothrakiak Daenerysszel? Arya visszanyeri-e szeme világát? Sansa és Theon együtt folytatják-e a kalandot? Miközben a tél egyre csak közeleg, és a holtak már elérték a Falat… és a szereplők is üzentek!

Tovább

A segítség ma házhoz jön az RTL Klub műsorán

A gyermekvállalás után visszatérni a modellkedéshez

rtlklub.jpgAz RTL Magyarország tavaly nyílt pályázatot írt ki új hétvégi magazinműsorok gyártására. Ezek közül egy már ma elindul. Délelőtt érkezik A segítség házhoz jön című életmódváltó műsor. Az RTL célja az, hogy magas színvonalú, korszerű és érdekes tartalmakat sugározhasson a főműsoridőn kívül is.

Tovább

Este jön a Showtime Hajdú Péterrel

A Nagy Duett után

tv2.jpgMától kezdve kéthetente vasárnap esténként jelentkezik a comedy-shownak aposztrofált Showtime Hajdú Péterrel. A showban a műsorvezető és meghívott vendégei nemcsak beszélgetnek, hanem különböző humorosnak szánt játékokban is szerepelnek, ahol a poénok fontosabbak, mint az eredmény.

Tovább
süti beállítások módosítása