Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Charlie Angyalai 5-6-7-8. rész

Szódával. Nagyon-nagyon-nagyon sok szódával

2012. október 27. - Flankerr

kritika.jpgLassan szappanoperává válik kapcsolatom Charlie angyalaival. A pilotról, majd a negyedik részig bezárólag részről is megírtam mennyire rosszak lettek. Ezután talán jobb lett volna messzire elkerülnöm a maradékot, de mivel menthetetlenül komplettista és enyhén mazochista is vagyok, csak sort kerítettem rájuk.

komment.jpgJobb volt, mint vártam. De ezt úgy képzeljük el, mint amikor tizenöt ostorcsapás helyett csak tízet kapunk: határozott előrelépés, de továbbra is a szopóroller rosszabbik vége. A hibák többsége megmaradt. A három főszereplő hölgy kicsit jobban ráérzett szerepére (a szőkeség azóta a 666 Park Avenue-ba főszereplő), de ettől még nem jók. A nyomozásos történetek a gagyi és az elmegy között lavíroznak, cserébe durván szájbarágósak. Kevés a szereplő, méterekről előre köszönnek a fordulatok. Ő rossz, de nem, ő jó. De mondjuk, hogy rossz! De nem, hisz ooolyan sááármos, mindjárt lecidázom ha nem fogtok le. Brrr.

charlie1.jpgAz akciójelenetek a csontkollekció lányok, és a béna koreográfia miatt súlytalanok, röhejesek, lefelé lógnak a produkcióból, pedig az nagy szó. De még ezt is a Holt-tenger aljáról nézik a számítógépes jelenetek: minimális informatika ismeretekkel is garantált agyleolvadás. E két fontos elem tökéletesen kizökkenti az önfeledten szórakozni vágyó nézőt és lehúzza a részeket akkor is, ha épp sikerült valami élvezhető alkotni.

charlie2.jpgPedig a fényképezés és az operatőri munka szép, a hang és zene jó. A rajongók a teljes 2011-es Cadillac kollekciót fellelhetik.

A mellékszereplők között feltűnik John Terry (Jack apja a Lost-ból), François Chau (szintén Lost, az ikonikus Dharma tudós), vagy Peyton List (FlashForward), és az Old Spice reklámarca is visszatér a végére. A szinkron a jobbak közül való, eltaláltak a hangok. Azért a Szent Krisztofer Kristóf medálért kiosztok egy virtuális tockost a fordítónak.

charlie3.jpgA fentiek után nem meglepő, hogy a sorozat végső pontszáma maradt 2/5 (az első négy részre is kettőt adtam). Az ABC a nézőket kímélte meg a legjobban, mikor villámgyorsan elkaszálta. A tavalyi AXN-es premier után vasárnap 19:05-kor érkezik a sorozat a FEM3-ra. Hölgyeim, inkább a Fátylat rá!, vagy akár az Önök kérték. Jobban jár mindenki.

2.jpg

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr64873370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása