House M.D. Hat és fél éves masszív sorozatfüggőségem egyik legkorábbi sarokköve. Még senki se tudta, magam se, hogy menthetetlenül rákattanok a tévés műfajra, amikor már többen jelezték: ezt néznem kell. Elkezdtem, és noha ma már nem tudnám felidézni a pilot egy másodpercét se, tíz részt néztem meg egyhuzamban, és még a csecsemőosztályos rész se riasztott el.
Bejött az ötlet. A hangulat, a zene, profi képi világ. A színészek, élükön természetesen Hugh Laurie-val. Aki őt kitalálta, kiválasztotta, azt örök hálám fogja üldözni, idétlen időkig. Hisz bár vérre menő kommentviharok dúlnak olykor, hogy melyik sorozatból melyik karakter vagy színész helyettesíthető, az ő személye vitán felül Jack Bauer szintjén pótolhatatlan. Rákattantam, mint kamasz fiú az online pornóra.
Pedig gyűlölöm az úgy nevezett procedurális sorozatokat, ahol szinte minden részben hasonlóan történik minden. Ezért sem nézek CSI-t, NCIS, vagy a nyomozós mutációk tömkelegét. De hát a House is ilyen! Nyomozunk, kevés karakterrel, a kórház folyosói közé szorulva, látványos animációkkal felvilágosítva a nézőket. És három rész után tudjuk: elsőre, sőt, negyedikre se lesz meg az a mocsadék lupusz vagy autoimmun betegség, de legkésőbb nyolcadikra igen.
Akkor mi a titok? Elsőre a betegek, vagyis a rejtély. Nem egy hullát vagy csontdarabot vizsgálunk, hanem hús-vér személyiségeket, akik nagyon komoly morális, etikai, vagy épp életviteli kérdésekkel szembesítik doktorunkat, csapatát és persze a nézőt. Másodikra itt van nekünk House. Manipulatív, porrongy bunkóságú rohadék, aki saját magán kívül senkit se néz, de emellé zseni és életeket ment, ne mellesleg nagyon vicces, a maga módján. Nekünk, magyaroknak külön segített az, hogy nap, mint nap találkozunk hasonló taplókkal a magyar egészségügy szövevényes hálójában. Persze csak az után, hogy fél évet vártunk egy vizsgálatra.
A harmadik és legfontosabb: az írók, készítők fenn tudták tartani az érdeklődést. Ehhez az évadok során egyre komolyagg eszközökhöz kellett nyúlniuk, a diliháztól a börtönig, többszörös csapatcserével. Itt veszett el a fonál, legkésőbb a hetedik évad közepén, amikor egy hat évadon át felvezetett, majd kibontott szálat primitív eszközökkel, indoklással kukáztak. Érdemes az itteni hozzászólásokat böngészni.
Bár a nyolcadik évadra a körülményekhez képest (költségcsökkentés, távozó alapemberek) újra összeszedte magát, nézőileg, nézettségileg már sose tudott visszakapaszkodni (ez kis hazánkra is igaz), és ez végül a sorozat halálához vezetett. A finálé felvezetése egy olcsó (ám az írókra jellemzően ironikus) húzást leszámítva jól sikerült, és a legutolsó, százhetvenhetedik rész is hozta magát. Szép metaforákkal, a búcsúra visszatérő szereplők integrálásával. Hogy aztán a legvége mindezt ignorálta vagy sem, döntse el ki- ki maga. Szerintem illett ház dokinkhoz. Aki másként gondolná, ne hezitáljon megosztani velünk.
A legvégén szeretném megköszönni az alkotóknak ezt a nyolc év kalandot és szórakozást, felemelést és izomból földhöz vágást, majd belém taposást. Pontszámilag a sorozat összességében 4/5. Soha rosszabbat.
