Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Scripted dokureality magyar módra

A gyanú árnyékában és Családi titkok

2012. december 13. - wolfclaw

kritika.jpgEgy kőbányai lakópark, egyik házának földszintjén él Gipsz Jakab kliséraktáros negyvenhárom éves feleségével, Jolival. A nyugodt életüket megzavarja amikor a férj egyik szabadnapjám bekapcsolja a televíziót és meglátja benne nejét, amint éppen rúdtáncol majd nyilatkozik Kovács Kázmérné néven.

Az egyik legismertebb és legnagyobb frázis, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró (Geszti Péter nagyüzemi közhelyfelhasználónak most biztosan könnybe lábadt a szeme hogy megint hozzájutott egy bölcsességhez). Ezt felismerve világra jött a megírt valóság műfaja. Ezen sorozatok ismérve, hogy megtörtént eseteket dolgoznak át, aztán amatőr szereplőkkel eljátszatják ezeket a sztorikat és az egyszeri ember máris úgy érzi, ez olyan, mintha csak vele történt volna meg.

Mi sem maradhattunk ki a jóból, így kis hazánk két országos kereskedelmi csatornáján is elindultak ezek a sorozatok. A sort az RTL Klub kezdte még tavasszal, amikor elindította A gyanú árnyékában című sorozatot és ezzel (sokadszorra) behozhatatlan előnyt szerzett a TV2-vel szemben. Most pedig, mikor a konkurencia végül a tervezettekhez képest máskor és másik időpontban elindította a Családi titkokat, még egyet csapott rajtuk azáltal, hogy a COOL a TV2-vel egyidőben adja az RTL dokureality-jének premier epizódjait. Mivel mindkettő hasonlóan gagyi színvonalon van, ezért nem fogok számokkal értékelni, inkább csak főbb jellemzőik által összehasonlítani őket.

agya1.jpgSzereplők: Mivel mindkét sorozat amatőr szereplőkkel dolgozik, természetesen nem várhatjuk el tőlük, hogy Sir Anthony Hopkinst megszégyenítő módon játsszák el a rájuk osztott szerepeket, viszont ez nem mentség arra, hogy némelyikük olyan egysíkúan mozog a kamerák előtt, ahogy Csobot Adél énekel az X-Faktorban. Ez mindkettőnél bőven előfordul így nem tudok egyik vagy másik javára dönteni.

Történet: Bár minden sztori megtörtént esetet/eseteket dolgoz fel, amivé válik a forgatókönyvírók keze által, az csak egy olyan történet, amit már erősen photoshoppoltak. Ezek a „túl szép, hogy igaz legyen” kategóriában simán vihetnék az Oscart, bár itt a Gyanú mintha reálisabb lenne picit. Ettől függetlenül a végkifejlet mindkettőnél ugyanaz. Mindenki shiny, happy és minden rendbe jön mintha hirtelen a világon mindenhol egyszerre lenne Karácsony. Ezért itt sem tudom megállapítani melyik a jobb.

Kidolgozás: Na itt a Családi titkok irtózatosan nagyot bukott nálam. Nem mondom, hogy az RTL-es sorozat képi világa, dramaturgiája olyan hú de fasza, de azért mégis össze van rakva. A kettes számú nagy kereskedelmi saját sorozata azonban mindent elbaszott e téren amit lehet. A főcím jellegtelen, prüntyögős. Ha a film elején már a fél rész tartalmát megismerem, akkor elég csak a reklámszünet után visszajönnöm, hogy meglássam a végkifejletet, nem? Bár azt meg úgyis tudom. A feliratok grafikai színvilága annyira világít, hogy már bántja szemem. Arról nem is beszélve, hogy miért kell az éppen elhangzó szöveg egy mondattöredékét odaírni a szereplő neve alá? Egyáltalán minek kell állandóan kirakni hogy éppen ki van a képen? Ez már a Mónika-showban is idegesítő volt, itt viszont egyenesen agyérgörcsöm lett tőle. Ennyi erővel legyen kinn végig és az alsó csíkban fusson végig az egész szövegkönyv az állandó narrációval együtt.

agya2.jpgŐszintén megvallom, az egész műfaj valahogy úgy szar számomra ahogy van, de az egyszeri embernek mégis olyan mint a csokitorta. Hányásig tolja magába, mert úgy érzi, akkor nem lesz elviselhetetlen a hétköznap, ha elkábítja magát mondjuk azzal, ahogy azt nézi másokat sokkal nagyobb pofonokkal ver le a Sors a lábukról. Kitalált figurák, háromszor megtekert történetszálak, hogy a végére tényleg utáljon mindenki mindenkit, mint a Barátok köztben. Ettől olyan sikeres a scripted dokureality és attól, hogy a képernyő előtt ülve már nem lehet azt mondani, hogy de béna az a faszi, én sokkal jobb lennék mert most már bárkiből lehet sztár. Mert Magyarország olyan ország, ahol az óvodai fűtőből is lehet nagy ember, ha megfelelően támasztják hátulról és ez lelkesít mindenkit a túlélésre.

képek: RTL Klub

komment.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr1004963755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása