Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Totál K(om)ár

Miről szólt a 42. hét?

2012. október 26. - wolfclaw

kritika.jpgErősen gondolkodnom kellett miről írjak, hiszen semmi kiemelkedő mozgás nem volt előrejelezhető a nézettség tekintetében. Az X kontra V kérdést már az előző posztomban kitárgyaltam, új műsor nem lépett a képbe, a SuperTV2 indulásáig meg még van idő. Aztán a hét közepére összegyűltek a dolgok. Új útra gurult a Totalcar, elment a magyar Elvis, és persze megint bebizonyosodott, hogy már az RTL sem veszi komolyan a faktorozást.

komment.jpgValaha a kedvenc műsorom volt a Totalcar és szívesen nézegettem hogyan hasonlítgatnak össze olyan csodaverdákat, amiket én nemhogy vezetni nem fogok, de beleülni se nagyon. Sajnos régen lemaradtam (mint Trabant a Lamborghini mögött), így csak egy nagyon régi élmény jut eszembe abból az időből, amikor még nézhető időpontban adta TV2 . Lehet, hogy nem pontosan idézem, ezért előre is elnézést kérek, de úgy rémlik Róbert gida állt a Róna utcai épület udvarán és egyszer csak lángra kapott a bomberdzsekijének az ujja ahogy meglátta az akkor éppen vadiúj SangYongot, mert olyan csúf lett szegény, hogy Quasimodo ehhez képest bálkirálynő.

Arra is emlékszem, hogy mindig volt egy kis leállás aztán újraéledés, de ezek már nem voltak az igaziak. A TV2 sem becsülte meg igazán Karottáékat, ezért a leglehetetlenebb időpontokra száműzték őket előbb az anyacsatornán, majd a Pro4-en. Most a doQ-n nyomják, de Winkler és az egyre jobban Rozsomákosodó Karotta ezen új körülmények közt is kihozzák magukból a maximumot.

A múlt hetet beárnyékolta egy tragédia. Nem arra gondolok, hogy meghalt Komár László (bár az is szörnyű veszteség, ahogy minden halál az), hanem arra a vircsaftra, ami kialakult a halála kapcsán. Még ki se hűlt jóformán, de már a dögkeselyűk rárepültek a témára. Addig rendben van amíg csak megemlékeznek róla, és felidézik néhány dalát, de utána jött Mr. Frizbi, hogy a magyar Elvis nála akart elbúcsúzni és annyira exkluzív lett volna, hogy a fal adja a másikat. Erre rátett egy lapáttal az RTL, ahol megszólaltak a pályatársak (mondjuk ez ilyenkor így szokott lenni) és megtalálták Komár eddig kiadatlan dalát, ahol duettben énekli a „Fiam”-ot Presleyvel. Sőt, még azt is bedobták, hogy életében az utolsó interjút a Fókusznak adta még augusztusban! Na és erre mit csinált a TV2? Előhúzta az ászt és behívta a Mokkába három pályatársát (Harangozó Terit, Zalatnay Cinit és Aradszky Lászlót), hogy síri hangon, már- már siratóasszonyokként búcsúzzanak el Lacitól. Én tudom és értem, hogy ez a bulvár, hiszen bő egy évtizede is ez ment Jimmy halálakor, na de tényleg ez kell nekünk? Akkor még a temetést is közvetítették, ugye most nem lesz így? Úgy tűnik arra van igény, hogy egy frissen elhunyt nagy művész renoméján páros lábbal ugráljunk. Mondanám, hogy übernagy karót adok erre az egészre de akkor álszent lennék ezért egy jó indulatú kettes.

Na, ha már ugrás, akkor nem hagyhatom ki az atmoszféraszaggatóan gagyi X-Faktort sem. Főleg azt a momentumot, amitől már tényleg agyhugykövet kapott minden jó érzésű néző. Ugyanis valamelyik nagyon kreatív szerkesztő kitalálta, hogy ezt a Baumgartner gyereket valahogy bele kellene csempészni a műsorba, ha már kiugrott az űr széléről. Tanakodtak mi legyen, és mire jutottak? Öltöztessük be Ördög Nórát egy szkafander jelmezbe, előtte meg vágjuk be az action képeit még akkor is, ha egy kurva nagy Red Bull logó fog látszani egy olyan műsorban, ahol mindenki S-Budget-s ásványvizet meg energiaitalt iszik.

Ezután jöttek a rettenetesnél is borzalmasabb produkciók, amikről a mentorok úgy vélekedtek, hogy nézők millióiban egyszerre villant fel a WTF felirat. Valami teljesen más dimenzióban mozogtak, de ez a szellemi hanyatlás már hetek óta látszik. Mondanám, hogy örülök amiért megfogadták a múlt heti kérésem és a PJZ produkciója közben a LED- falon kiírták a szöveget mert így legalább az 1%-át tudtam követni, de ez még kurva karcsú volt így. Ráadásul aki nyúlszájjal született azon még Szatmári Orsi sem segíthet (azt most nem veszem figyelembe hogy egy énektanár mióta logopédus).

A színvonalat egyébként az is jelzi, amit a műsor után nyilatkozott a két kölyök. Azt mondták, ők nem tudták hogy itt nem a saját dalaikkal versenyeznek, különben jobbak lettek volna. Ó hogyne gyermekeim, ez csak így megy és ha nagyapámnak áramszedője lett volna akkor most Ő járna a Nagykörúton a Combino helyett. A nézettségi adatok szerint már vannak páran akik felébredtek az X-kómából, de még mindig túl sokan vannak akik betegek. Amíg nem ébrednek ők is fel, addig egy univerzumokon is átívelő egyest érdemel ez a förmedvény.

Az ünnep előtti hétre visszanézve talán csak a Totalcar ami pozitívumként kiemelhető, minden más csak csatornalé, ami a bulvár mocsarába folyik. Remélem Komár László most már békében nyugodhat és abban is bízom, hogy a zenés reality iránt érdeklődők a Bond- szombat után tömeges program módosítást hajtanak végre és inkább nézik péntek este a The Voice-t, mielőtt a maradék agysejtjüket is totálkárossá törné a faktorizálás.

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr504870138

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Totál K(om)ár 2012.10.27. 08:36:01

Az ünnep előtti hétre visszanézve talán csak a Totalcar ami pozitívumként kiemelhető, minden más csak csatornalé, ami a bulvár mocsarába folyik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása