Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

A kisgazda megeteti a pitbullt

Ilyen emberek költik a pénzünk a közmédiában

2013. június 08. - emTV.hu

mtva.jpgValójában már jó ideje a tököm is tele van a közmédiával, de talán nem én vagyok az egyetlen. Az, hogy gyakorlatilag a mindenkori hatalom szócsöve nem meglepő; ez történt az elmúlt több, mint húsz évben is. Egyik adminisztráció sem kímélte, de ami a 2010-es kormányváltás után történt és amit ma úgy hívunk, MTVA, minden eddigit felülmúl. A nem korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatás felé elkötelezett szakemberekből, hanem pártkatonákból és álló vezetés sorra mutatja ki a foga fehérjét, s titkolni se próbálják a műsorkészítési gyakorlatuk elsődleges szempontját. A hatalmat kiszolgálni mindenek felett.

komment.jpgAz aranymetszéses közösségi közmédia sorsát a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap létrejötte pecsételte meg végleg. A Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda összehangolására, a felesleges párhuzamok felszámolására jött létre. A közszolgáltató médiumok működésének hatékonyabbá tételének szándékával létrehozott MTVA egyetlen egyre biztosan jó: könnyebb és minden eddiginél pofátlanabb módon helyezte a hűséges katonák által a hatalom kezébe a gyeplőt.

Persze lehet vitatkozni arról, hogy a jelenlegi kormányzat miképp fordítja saját hasznára az állami tájékoztatás első számú szócsövét, de ez a fajta központosítás, mely ma a közmédiát jellemzi, nem csak az Orbán adminisztrációnak, hanem minden más későbbi kormányzatnak is megadja a propagandagépezet teljes kiterjesztését és hozadékául a visszaélések lehetőségét. Már most mindkettőből akad példa bőven.

Egy németországi blog, a Pusztaranger 2011 novemberében két vizsgálatot is kezdeményezett az MTV április elsejei Cohn-Bendit-riportja miatt, melyben a közmédia hamis színben tüntette fel a zöldpárti politikus magyarországi sajtótájékoztatóján történteket. A Magyar Televízió fél nyolcas Híradója azt a látszatot keltette, hogy a képviselő magyarországi sajtótájékoztatóján nem válaszolt a riporternek arra a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. A valóságban viszont Cohn-Bendit válaszolt a riporternek, és újfent kikérte magának a vádaskodást, mondván, ez egy tíz éve lezárt ügy. A riporter által készített tudósítás képi anyaga nem mellesleg azt sugallta, hogy a kérdést követően az Európai Zöldek frakciójának társelnöke elmenekült a teremből. Ez a riporter Papp Dániel volt, akit nyilván hálából a jó szolgálataiért nem sokkal később MTVA főszerkesztőjévé nevezték ki. A 2011 májusban meghirdetett csoportos létszámleépítés kapcsán is ő döntötte el, hogy ki maradhat a hír- és hírháttér műsorokat készítők közül a közmédiában.

De ezernyi gusztustalan húzása volt már a volt kisgazda Böröcz István által vezetett MTVA-nak. Az egyik legemlékezetesebb mind közül az úgynevezett Lomnici-botrány, amikor kitakarták Lomnici Zoltán egykori főbírót, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét a 2011. december 3-i hírműsorban. Talán ez volt az, ami miatt sokakban elszakadt a cérna. Amikor többen azt mondták, elég volt! Nagy Navarro Balázsék éhségsztrájkba kezdtek, Deutsch Tamás ugróiskolázott, de összességében nem történt semmi. Az MTVA akkor két homályos belső vizsgálatot is elrendelt, aztán a riportot készítő szerkesztő, a Duna Televízió híradójának aznapi felelős szerkesztője és a napi vezető vágó vezérigazgatói figyelmeztetést kapott. Pedig a Lomnici-riport készítőjének az NMHH-hoz írt leveléből egyértelműen kiderült, hogy Élő Gábor volt az, aki személyes okokból nem engedte képernyőre az egykori főbírót, s bár a retusálásra nem ő adott parancsot, az ukáz betartását nem tudta máshogy megoldani a vágó, minthogy kiblőrözte Lomnicit.

Szóval az MTVA láthatóan megpróbálta elkenni az ügyet, míg végül kirúgták Élő Gábort, az MTI Hírcentrum igazgatóját. Élő egyébként a Lánchíd rádió főszerkesztői székéből került az Alaphoz, azt megelőzően pedig az Echo tévé hírigazgatója volt. Távozása után a Magyar Nemzet online főszerkesztőjévé nevezték ki. Élő imádott tisztogatni. Az ő nevéhez fűződik jó néhány ismert riporter kirúgása és száműzetése. Az irányítása alatt szűnt meg A szólás szabadsága, a közmédia hír- és hírháttér műsorai kétharmados arányban kormánypárti elfogultságúak lettek, miközben a legnagyobb ellenzéki pártról szinte lényegében csak bűncselekmények kapcsán tudósítottak. A kiretusálási ügy miatt még a Cohn-Bendit-riportottal hírnevet szerző  Papp Dánielt is menesztették.

Tavaly decemberben aztán Esterházy Péter  Kossuth-díjas magyar írót, publicistát, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagját is elérte a cenzúra a közszolgálati rádióban. (Bár a cenzúra kifejezést az MTVA még akkor visszautasította.) A december 25-én elhangzott programajánlójából kivágták a műsor azon részét, amelyben a Nemzeti Színházat ajánlta a hallgatóknak. Az MTVA vizsgálatot indított, majd arra a következtetésre jutott, hogy a külső gyártású, Trendidők című műsorban a programajánlók konkrét kiállításra, eseményre, könyvbemutatóra vonatkoznak, a Nemzeti ajánlása pedig nem kapcsolódott konkrét eseményhez, ezért vágta ki a műsor szerkesztője. Az MTVA szerint a szerkesztő hibás döntést hozott, ezért a vezérigazgató fegyelmi eljárást kezdeményezett vele szemben és az írótól is elnézést kértek. Ebben az esetben egyébként sem titok, hogy miért vágta ki a szerkesztő pont az Alföldi Róbert által igazgatott Nemzeti Színházra vonatkozó részt, mindazon által majd most, amikor "nem csak a buzikról, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről fog szólni", biztosan nem fordulna elő.

De az MTVA-ban csak úgy jönnek-mennek az emberek. Most nem csak a kilencvenezredik csoportos leépítésről beszélek, hanem arra a sok-sok kinevezésre, amit már szinte követni sem lehet. Az egyik legújabb, hogy a kormányzat által távirányított közmédia hírigazgatói (tehát gyakorlatilag a legfontosabb) posztjára idén áprilisban kinevezték Élő volt helyettesét, Németh Zsoltot. Azt az embert, aki a Cohn-Bendit zöldpárti politikusról készített, manipulált riport és a Lomnici-botrány idején a híradó operatív vezetője volt. Iparági pletykák szerint a gyakorlatban sem Élő vagy annak utódja, Gulyás István volt a hírműsorok tartalmáért felelős személy, hanem Pitbull. Kinevezése ellen sokan tiltakoztak. Amikor felröppent a hír, hogy a kemény kezű szerkesztő lehet az új hírigazgató, az MSZP levelet küldött Böröcznek, melyben kérték, hogy olyat nevezzenek ki a posztra, aki képes megfelelni a függetlenség, és a szakmaiság legmagasabb szintű kritériumainak. Ez persze vicces, mert ahogy operatív vezetői munkássága bizonyítja, Németh se nem független, se nem korrekt és köszönő viszonyban sincsen a szakmaiság legalapabb kritériumaival. Na szóval erre válaszul az MTVA egy nevetséges közleményt adott ki, mely szerint az Alap nem hagyja, hogy a pártpolitika beleszóljon a független (független, értitek???) közmédia működésébe és felszólítja az ellenzéki pártot, hogy tartsa tiszteletben a médiatörvényt. Mintha Németh kinevezése nem pártpolitikai ügy lenne és mintha a médiatörvény nem a hatalmat szolgálná ki.

De mindegy is, hogy milyen közleményeket küld az MTVA, ugyanis az a Lencsó Rita a sajtófőnök, akinek 2007 és 2010 között a TV2 szóvivőjeként sikerült gyakorlatilag teljesen lenulláznia és tönkretennie a TV2 és az újságírók, bloggerek közötti viszonyt. Ahogy akkori munkahelyén, most is sokat beszél mellé, ezzel tökéletesen beleillik az MTVA csapatába.

Arról meg már ne is beszéljünk, hogy a közmédia még egy komplett koncertet is képes levenni műsoráról, mert "egyértelműen nevesítve politikusok trágár minősítésével egyik párt esetében sem a közmédium képernyőjére való". Konkrétan a Kozmosz A38-as koncertjéről van szó, mely egyértelműen azért nem kerülhetett adásba, mert schmittpaliról szóló számuk nem tetszett a rendszernek. Hivatkoztak még arra, hogy a műsor tizenkettes karikával megy, ami önmagában is vicces, hiszen a koncertek éjszaka kerülnek adásba a Dunán. Mondjuk már alapban idiótaság hajnali egykor azt mondani, hogy a műsort tizenkét éven aluliaknak csak szülői felügyelettel ajánljuk...

Az MTVA vezetése nyomást gyakorol munkavállalóira, beleszól abba, hogy ki lehet vendég egy műsorban, s ki nem, ki az, aki nem kívánatos a közösségi közszolgálati média képernyőjén. Tarthatatlan helyzetbe hozza dolgozóit és nevetségessé teszi a közszolgálati televízió hír- és hírháttér műsorait. Ráadásul a fent említett példákon kívül sokkal, de sokkal többet is említhettem volna, de inkább nem teszem, nincs értelme.

Nincs szükségünk még egy Hír TV-re és nincs szükségünk egy újabb atv-re sem. Amit a pénzünkért szeretnénk, az a korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatás! EZ kell legyen a közmédia feladata és NEM az, hogy miképp nyaljanak még mélyebbre a kormánypártok valagába!

Nem, nem vagyok se zsidó, se balliberális faszkalap és e bejegyzés sem a liberális média propagandagépezet része. A visszaélés az visszaélés, mindegy, hogy azt melyik kormány teszi és mindegy, hogy azt a hatalom által befolyásolt hatóságok megállapítják-e vagy nem. Ez mindössze egy vélemény arról, hogy miért ne csodálkozzunk a sok közmédiás botrányon, hiszen ilyen, szakmailag egyáltalán nem elkötelezett, de a pártjuk felé annál inkább lojálisabb katonák irányítják a közel 75 milliárd forintnyi adófizetői pénzből működő közszolgálati médiát.

Véleményem szerint a fent említett ügyek többsége csak és kizárólag azért történhettek meg, mert az MTVA-t többségében erkölcsileg minősíthetetlen, szakmailag nulla emberek irányítják.

Forrás: Index, Origo, Mandiner, MTVA, comment:com, emTV.hu összeállítás

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr215351169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása