Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Jövő pénteken a Nickelback lesz a Juventus Rádió vendége

Az utolsó utáni jegyeket a Juventus stúdiójában sorsolják ki

2013. október 31. - radiosite.hu

juventus.jpgA hallgatók szavazatai alapján a Nickelback lesz a Juventus Rádió vendége november 8-án. Most már hivatalos, hogy a két hamarosan koncertet adó világhírű fellépő közül a kanadai együttesre érkezett több szavazat, és ezért ők lépnek fel élőben a Juventus Rádió reggeli műsorában, a Hello Budapestben.

Egy újabb izgalmas promóció keretén belül a Juventus 103.9 hallgatói egy hétvégén át játszhattak két - már régen teltházas - koncert utolsó jegyeiért. A hétvége eredményeképpen még számos hallgatót sikerült bejuttatni a november 7-i Bruno Mars és a november 8-i Nickelback koncertre. A játékba való jelentkezést egyúttal szavazatnak is tekintettük, és így derült ki számunkra, hogy melyik a Juventus hallgatói által kedveltebb előadó. A rengeteg szavazat alapján a Nickelback lett a budapestiek abszolút kedvence.

A Helló Budapest stábja az eredmény kihirdetésének pillanatában elkezdte szervezni a látogatás részleteit. Chad Kroegerék örömmel vállalták, hogy budapesti koncertjük napján délután három órától élőben lesznek a Juventus Rádió vendégei, Magyarországon a koncert előtt egyedül a budapesti 103.9-en nyilatkoznak. Sőt! A hosszú ideje teltházas koncertre az utolsó utáni jegyeket a Juventus stúdiójában élőben sorsolja ki a zenekar vezetője! A különleges nap alkalmából november 8-án egész nap Nickelback nap lesz a Juventus 103.9-en, a Helló Budapest pedig egy délutáni különkiadással jelentkezik délután két és négy óra között. A Nickelbacket a hallgatók is kérdezhetik. Fömötör Márti és Esperes Ákos a hellobudapest@juventus.hu email címre várják a kérdéseket, melyek közül a legjobbakat tolmácsolják is a zenekarnak.

A világszerte több mint ötvenmillió lemezt eladott Nickelback november 8-án először ad koncertet a Budapest Arénában. Karrierjük során hét Grammy jelölést, három American Music Award-ot, tizenkét Juno-díjat kaptak, valamint a Billboard magazin az "Évtized Bandájának" nevezte őket 2009-ben. A How You Remind Me című daluk két éven keresztül az év legjátszottabb slágere volt a világon.

radiosite.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr555607287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása