Vasárnap dupla részekkel érkeznek Millerék

2014. március 05. 13:45 - emTV

Március 9-én jön A Miller család

cc.jpgGreg Garcia, a modern szitkomgyártás egyik legsikeresebb atyja eddig olyan sorozatokat hozott tető alá, mint a Nevelésből elégséges és a Nevem Earl. A proli humorral szórakoztató készítő most új produkcióval jelentkezik, a magyar Comedy Central műsorára érkezik ugyanis az egyik legsikeresebb újonc vígjáték, a The Millers, ami itthon A Miller család címet viseli.

a_miller_csalad.jpg

Elhagyni a családi fészket, saját életet kezdeni – Nathannek mindez könnyen összejött, riporter lett egy helyi tévécsatornánál. Szabadidejében saját operatőrével lóg, készül elválni nejétől, míg a város másik felében testvére, Debbie saját jóga stúdióját üzemelteti.

A Miller család című vadiúj sorozatban kettejük hirtelen felboruló életébe nyerhetünk betekintést, amikor ugyanis apjuk rájön, hogy Nathan csak azért hagyja el nejét, mert boldogtalan, ő is hasonlóképp tesz. Hisz neki is jár a zsörtölődés nélküli vasárnapi meccsnézés és a meghitt sörözés. Negyvenhárom év házasság után Nathan és Debbie szülei úgy döntenek, elválnak, és bejelentik, hogy innentől kezdve felnőtt gyermekeiknek kell eltartaniuk és elviselniük őket a saját háztartásukban.

A testvérpár a földi pokol egy különleges bugyrában találja magát, ahol apuka rácsodálkozik a technika vívmányaira, a mikró kis híján agyon is csapja; anyuka pizsamában flangál fia házibuliján és próbál fiatal srácokat felszedni. Ez bizony nem az a meghitt légkör, amit vasárnaponként beleng a tyúkhúsleves illata.

A Miller család – premier március 9-én, 21:30-kor, majd minden vasárnap 20:30-tól a Comedy Central műsorán.

via Red Lemon Media // Comedy Central

fb.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr305844461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása