Ma indul Hadas Kriszta új műsora az RTLII-n

2014. szeptember 13. 11:20 - emTV

Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy!

rtl2.jpgPajor Tamás idézettel indul Hadas Kriszta vadonatúj műsora, a Nagyszám! - 100 dal, amit egy ország dúdol, amely az első részben az elmúlt ötven év divatdiktátorait és legmeghatározóbb zenei mozgalmait mutatja be – promózza szombat délután induló műsorát az RTL.

nagyszam_geszti.JPGHadas Kriszta és Geszti Péter

A múltidézés 1965-tel kezdődik, amikor az Illés együttes első négy magyar nyelvű dala megszületett és a baboskendőn, flitteres szerkókon, disco dívákon, rap bajnokokon, Limbó hintón, Csikidamon és a Bonanza őrületen keresztül eljutunk napjainkig.

Kriszta a zenei riportműsorban kamera elé ülteti az előadókat, akik valami újat honosítottak meg Magyarországon. Az emlékezés során az országról, az akkori életről is színes képet kapunk. Az adásban nemcsak az énekesek mondják el a történeteiket, hanem szakértők és zenésztársak is megszólalnak. Kiderül, hogy Feróból miért nem lett Leslie Mándoki, és persze örök védjegye a baboskendő is szóba kerül. Szűcs Judith, a diszkókirálynő nemcsak dalaival, hanem megjelenésével is újat hozott. Ő volt az első női előadó az országban, aki testhez simuló, "alig fellépő ruhákban" szerepelt a televízióban. Természetesen megjelenik a "Varsói Szerződés Abba-ja", a Neoton Família is. Fenyő Miklós elmeséli, hogy tulajdonképpen ő volt az első rapper hazánkban, de nem szégyelli a Modern Hungáriát sem. A Hungária kapcsán Szikora Róbert elárulja, hogy miért kellett távoznia az együttesből. Rap témában természetesen kihagyhatatlan Geszti Péter, Sub Bass Monster, az Animal Cannibals, és a gengszter rap képviselője Ganxsta Zolee és Kartell. A sort Ákos zárja a Bonanza őrülettel.

nagyszam_akos.jpgHadas Kriszta és Kovács Ákos

A második részben a legnagyobb parti himnuszokat idézzük majd fel. Diszkótól dübörgő panel lakások, funky őrület, egyszerre táncoló fiú és lánycsapatok, technopartik, fesztiválérzés, és a legújabb parti arcok.

Szerkesztő-riporteri szempontból eddig a harmadik adás kitalálása, megszerkesztése a legnagyob kihívás számomra. Ez az epizód ugyanis a magyarságunkról, közéleti dalainkról szól. Kik és hogyan énekelnek a hazáról. Menni vagy maradni? Mindez a dalainkon keresztül. Tűrt, támogatott és betiltott dalok, politikai megosztottság, és a legfiatalabbak életérzése. Nagy számok, amiket arénák énekelnek könnyes szemmel és dalok, amelyeken sokan felháborodnak. "Nemzeti hi-hop tündérországban". Valami ilyesmit szeretnék megmutatni. Ebben is sok-sok érdekes, személyes sztori lesz, maguktól az előadóktól. Presser Gábortól, Koncz Zsuzsán keresztül a Magna Cum Laude-ig vagy Kiss Tibiig – mesélte Hadas Kriszta.

Nagyszám! - 100 dal, amit egy ország dúdol minden szombaton 18 órától az RTLII műsorán.

emTV.hu // RTLII // fotó Bársony Bence / RTL Sajtóklub

fb_post.jpg

zzepg_fav.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr76693695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása