Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Ez történt mostanában a közmédiánál

Együttműködés a kommunista kínai állami tévével, Petőfi TV, M4 Sport

2014. október 30. - dselmeczi

mtva.jpgNemrég még határozottan cáfolták egy sportcsatorna indulását, ám ma bejelentették, jövő nyáron M4 Sport néven új adó indítását tervezi a közmédia. Az M2-n pedig létrehozzák a Petőfi TV-t, amely este nyolctól a 16-35 év közötti korosztálynak szóló műsorokat sugároz majd.

Múlt szerdán együttműködési megállapodást kötött a közmédia és a kommunista kína központi állami televíziója, a CCTV. A magyar és a kínai fél közötti megállapodás célja az együttműködési lehetőségek felkutatása, híranyagok cseréje, műsorok tartalmi gazdagítása, a két ország értékeinek kifejezésre juttatása a műsortartalmak cseréjével. Ennek persze semmi köze nincs a most bejelentett másfél új csatornához, ám nem hagyhattam ki, hogy ne tegyek róla említést.

Szóval a Petőfi TV megindításának előkészületei már elkezdődtek, a csatorna jövő március 15-én indul. Mint írják, a Petőfi Rádió hangvételéhez, kulturális, zenei és fiataloknak sugárzó tematikájához kapcsolódóan az M2 csatorna este nyolc órától akár reggelig is rendelkezésre álló sávjában létrehozzák a Petőfi TV-t, amely a 16-35 év közötti korosztálynak szóló műsorokat sugároz majd. Részben saját tartalommal, élő közvetítésekkel, a fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok műsorba emelésével, filmes és ismeretterjesztő, a fiatalok mindennapjait érintő tartalommal a magyar fiatalok hasznos napi tévéjévé kíván válni – fogalmaztak.

Az M4 Sport a tervek szerint a jövő nyáron indul majd a jelenlegi sportfőszerkesző, Szujó Zoltán vezetésével, mely döntően saját gyártású műsorokkal indul, és nem a jelenleg működő magyar kereskedelmi sportcsatornák versenytársa kíván lenni. A tizenhat kiemelt magyar sportág életének, eseményeinek, továbbá nemzetközi sportesemények, kiemelkedő magyar sportsikereink és sportolóink bemutatását, versenyeik, bajnokságaik közvetítését tekinti majd feladatának – fogalmazott közleményében az MTVA.

Hálásak lehetünk a közmédia döntéshozóinak, mert az M4 Sport műsorgyártási költségei állítólag nem jelentenek majd többletköltséget az adófizetőknek, ugyanis a jelenlegi nyolcvan milliárdos költségvetésén belül teremtik meg a működés pénzügyi fedezetét, ám az M3-hoz hasonlóan nem ingyenesen terjesztik majd.

emTV.hu // MTI // HVG

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr196848233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása