Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Nyolcvan éves a kultikus ismeretterjesztő: Dr. Juhász Árpád

Díjnyertes geológus, ikonikus ismeretterjesztő, klímanagykövet

2015. június 01. - emTV.hu

tv2csoport.jpgTöbb mint száz országot átívelő kalandozásainak történetét megszámlálhatatlan publikáció, könyv és dokumentumfilm őrzi. A TV2 Csoport munkatársa, a hazai természettudományos ismeretterjesztő filmek és műsorok kultikus alakja nyolcvanadik születésnapját ünnepli.

juhasz_arpad_mokka.JPG

Dr. Juhász Árpád már a hatvanas évek kezdete óta népszerűsíti a geológia tudományát különböző rádió és televízió műsorokban, valamint a nyomtatott sajtóban. Tizenöt éven keresztül volt Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Természettudományi Stúdiójának igazgatója, majd a Magyar Televízió Természettudományos Szerkesztőségének munkatársa. A köztévé Másfél millió lépés című kultikussá vált filmsorozatának geológus szakértője, amelynek hatására fiatalabb generációk sora járta be a Kék túra útvonalát.

1997-ben érkezett a TV2-höz, ahol hatvankét évesen a kulturális és ifjúsági műsorok szerkesztője, majd főszerkesztője lett, a filmek és hírműsorok kivételével minden hozzá tartozott. Jelenleg a TV2 Csoport műsorainak teletextes feliratozásával foglalkozik a siketek és nagyothallók számára, közben pedig továbbra is készíti dokumentumfilmjeit, melyek közül számos fut párhuzamosan a képernyőn. 2000-től a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteletbeli tagja, munkásságát 1989-ben SZOT, 2007-ben Pro Natura, idén májusban pedig Rockenbauer díjjal ismerték el.

Isten éltesse nyolcvanadik születésnapján! A TV2 Mokka  meglepetés köszöntéséhez kattints ide!

emTV.hu // TV2

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr67509168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása