Megelevenedik a sötét középkor a képernyőn

2015. szeptember 11. 01:10 - emTV

Éhezés, járványok, gyilkos háborúk – ilyen volt az élet a sötét középkor hajnalán

doq.jpgA DoQ-n szeptember 12-én képernyőre kerülő A sötét középkor című filmpremier feleleveníti a történelem e vészterhes korszakának legjelentősebb eseményeit, és bemutatja, hogy miként volt képes a nyugati civilizáció felemelkedni a több száz évig tartó káoszból.

a_sotet_kozepkor.jpg

A második század közepén a Római Birodalom fénykorát élte: a városokban virágzott a kereskedelem, az oktatás, az építészet, illetve a kulturális és vallási élet. Birodalomszerte jólét uralkodott, kialakult a fürdőkultúra és a polgárok körében megjelent a szórakozás iránti vágy is. Ám a következő évszázadok a birodalom szétesését hozták: az éhezés, a pestis és a folyamatos háborúzás miatt Európa belépett a történelem legsötétebb korszakába, amely századokkal visszavetette a nyugati civilizáció fejlődését. Mégis, hogy sikerült végül Európának kiemelkednie a sötét középkorból? Kinek köszönhetjük a reneszánsz értékek megszületését? Milyen szerepet játszott Nagy Károly, Klodvig és I. Jusztiniánus ebben a korszakban?

A DoQ-n szeptember 12-én debütáló A sötét középkor című film ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ, miközben történészek segítségével rekonstruálja a több százéves időszak legjelentősebb eseményeit.

Szombati nagyfilm premier a DoQ-n, szeptember 12-én, 21:05-től!

emTV.hu // Red Lemon Media

facebook.jpg

zzepg_fav.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr17777040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása