Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Kőhalmi Zoltán szívesen kezelne toronydarut

2019. szeptember 21. - Tisza Viola

Szeptember 7-én a Comedy Central meghívására Kőhalmi Zoltán önálló estjére látogattunk a Dumaszínházba, amely egyben nyilvános tévéfelvétel volt, szóval megígértük, hogy nem spoilerezünk el minden poént. Pedig megjegyeztük. A felét. Az egyharmadának. Sőt, az előadás után magát Kőhalmi Zoltánt is kérdeztük, például e szakma veszélyeiről, és hogy milyen foglalkozást választana, ha nem humorista lenne.

Kőhalmi Zoltán Pályatévesztési tanácsadó című önálló estje 2017-ben debütált, de nincs két egyforma est, ahogyan nincs két egyforma közönség sem. Erre a humorista is többször kitért a műsorban, újabb és újabb példákat hozva a különféle nézői reakciókról. Aki ismeri, egyébként is tisztában van vele, hogy ontja a vicceket, szóval a bajusz alatt kuncogós reakcióktól a nyílt hahotázásig terjedt a skálánk, attól függően, hogy hol csiklandozott meg Zoltán fanyar humora. 

Habár kora ifjúsága idején legtöbbünk mozdonyvezető, kukás vagy űrhajós akar lenni, kiderült, hogy a pályatévesztés önálló műfaj, mindenki a maga pecsenyéjét égeti oda, de sok segítséget kapunk hozzá az iskolában is. A humorista ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az emTV.hu-nak, hogy ha egy időutazás lehetőséget adna rá, hogy tanácsot adjon fiatal önmagának, megpróbálná rávenni, hogy kerülje el az építészmérnöki kart.

"Meggyőzném, hogy nem kell annyira megtanulni a bőrizomtömlőt meg a célhatározói mellékmondatot, úgysem lesz rájuk szüksége a következő évtizedekben."

Pedig pont az ilyen szavak miatt (is) lapozgattuk az Ablak-Zsiráfot, amelynek elnevezéséről Kőhalmi Zoltán a műsorban rántja le a leplet, és azonnal aktuális alternatívát is kreál hozzá. Címszavaitól éppen úgy okosodunk, ahogy az NFSz, vagyis a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat egzakt megfogalmazásaitól, amelyen házigazdánk még csak nem is változtatott, csupán vicces megjegyzésekkel fűszerezte őket. Habár a humorista gyűjtőnéven az előadóművész kategóriába sorolható, mi kíváncsiak voltunk rá, vajon pontosan mi kell ehhez a pályához és vajon miféle veszélyeket rejt magában:

"Szükséges: biztos mikrofontartás, művészbejáró-felismerési képesség akár szélsőséges időjárási viszonyok között is.

Veszélyek: Az álló munka megterheli a lábakat, akárcsak a pultosoknál, de amíg ők a pult mögött biztonságban dolgoznak, nálunk le is lehet esni a színpadról"

– válaszolta az ezt firtató kérdésünkre az építészmérnökként végző Karinthy-gyűrűs magyar humorista. Ugyanakkor ha valakit nem riaszt el a pálya, annak kitartónak kell lenni, mert ezt a szakmát nem tanítják, ezt csak a színpadon lehet megtanulni, ezért nincs humorista főiskola sem:

"Hiába lenne valakinek papírja arról, hogy vicces, mert átment a szigorlatokon, ha aztán a közönség nem nevet."

Márpedig ezen az esten nevetett a közönség, ezért nem is kell olyan dolgokon törnie a fejét, hogy vajon a megfelelő helyen tengeti-e napjait. Pedig szerinte nem ez az álommeló:

"Én nagyon irigylem a toronydaru-kezelőket: néha megnyomnak egy gombot, arrébb raknak valamit, egyébként pedig egy csomó idejük van mondjuk poénokat írni. És nincs az a feleség, aki utánuk mászna, hogy adjon valami feladatot."

S ha már foglalkozások, a FEOR-számok szerint legfelső besorolást a miniszter, legalacsonyabbat a gombaszedő kap. Vagyis papírforma szerint legnagyobb karrier ma gombaszedőből miniszterré válni. De hogy létezik-e a magyar álom, azzal kapcsolatban a humorista nem bizakodó:

"Úgy látom, a magyar álom elsősorban a megélhetésről szól. Nem lennék meglepve, ha a gombaszedőink nagy része már Londonban szedné a gombát."

Ha úgy érzed, hogy te a legjobb helyen vagy, iskolai tanulmányaid célirányosan vezettek odáig, hogy megtaláltad a tökéletes melót, mert konkrétan tudod mi az a zsuzsok és soha nem kevered össze a másodfokú egyenletek megoldó képletével, sőt, még azzal is pontosan tisztában vagy mire való a színes rudak készlete, akkor mindenféleképpen nézd meg a műsort. Ha pedig nem, akkor is.

Kőhalmi Zoltán Pályatévesztési tanácsadó című önálló estje hamarosan látható a Comedy Clubban a Comedy Central műsorán!

emTV.hu // Comedy Central // Red Lemon Media // fotó: Dumaszínház

elmeny_es_velemeny.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr8715140464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása