Hivatalos: elmarad a Mondocon

2020. augusztus 14. 11:15 - emTV

Ismét elmarad a Mondocon – jelentette be Szekeres András, a rendezvény főszervezője Facebookon. A szervezők legutóbb a tavaszi animés és geek találkozót voltak kénytelenek a koronavírus-járvány miatt törölni. Bár sokáig úgy tűnt, hogy az augusztus 22-re és 23-ra tervezett nyári eseményt is kénytelenek a pandémia miatt törölni, aztán mégsem, végül de.

celebration-5188398_1280.jpg

"Amint a napokban írtuk is, számos óvintézkedésekkel készültünk fel arra, hogy a rendezvényt biztonságossá tegyük, és véleményünk szerint ezekkel az óvintézkedésekkel valóban biztonságosan meg lehetett volna tartani a rendezvényt.

Azonban részint az általános járványhelyzet, részint pedig az elmúlt napok romló statisztikái miatt, sorban lépnek vissza partnereink, előadóink, fellépőink de még a versenyzőink is. Erre természetesen valamilyen szinten számítottunk előre, és bizonyos szintig tudtuk kezelni (például a visszalépő külföldi zsűritagok helyett magyarokat hívtunk, a kieső programok helyére egy harmadik anime filmvetítést licenszeltünk), de a folyamatos visszalépések miatt most már úgy látjuk, hogy nem tudnánk a MondoContól megszokott és elvárt színvonalat biztosítani, főleg ha a jövő héten várhatóan tovább romlik a helyzet, és további visszalépések történnek.

Emiatt, és az általános bizonytalan helyzet miatt jutottunk arra a döntésre, hogy mégsem tartjuk meg most augusztus végén a MondoCont.

Nagyon sajnáljuk, hogy ez a nyár Con nélkül fog eltelni. Tudjuk, hogy sokan már nagyon várjátok a rendezvényt. Amint a körülmények lehetővé teszik, hogy színvonalas és persze biztonságos rendezvényt szervezzünk, meg is fogjuk ezt tenni. Emellett pedig arra készülünk, hogy az elmaradó con bizonyos programjait, versenyeit, online formában bepótoljuk"

– írja Facebook posztban a főszervező, de hozzáteszi azt is, hogy akik online foglaltak és bankszámláról utaltak, azoknak nincs semmi tennivalójuk, visszautaljuk a pénzt a bankszámlára, ahonnan az érkezett, míg akik online foglaltak, és készpénz befizetéssel utalták el a pénzt, azokat azt kérik, írjanak az info@mondocon.hu címre, a levélben pedig írják meg a foglalási azonosítójuk és egy bankszámlát, amire a pénzt visszautalhatják. Akik boltban vették a jegyüket, azok az adott boltban tudják visszaváltani azt.

Bár a szervezők mindent megtettek, és fokozott óvintézkedéseket vezettek be, az esemény felett így is ott lebegett Damoklész kardja, ráadásul a különböző Mondocon-közösségekben az utóbbi időben igen megszaporodtak azok a bejegyzések, melyekben feleslegessé vált jegyüket árulták a posztolók.

A közhangulatról sokat elárul, hogy a bejelentés óta elaszaporodtak a szervezőket hibáztató kommentek, bár a hozzászólók egy része igyekszik rámutatni, hogy bár nekik sem tetszik a helyzet, de erről végképp nem a Mondocon szervezői tehetnek.

Az emTV.hu stábja ezúttal új műsorvezetővel tudósított volna a nyári Mondocon mindkét napjáról.

emTV.hu // Facebook // címlapképünk illusztráió

elmeny_es_velemeny.jpg

komment
Címkék: Mondocon

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr2916139436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.