A törvénytervezet előzetes egyeztetés, a piaci szereplők megkérdezése nélkül került a parlament elé. A TV2 2015-ös üzleti tervében szerepelt, hogy terjesztési díjat kér a szolgáltatóktól, így érzékenyen érintené vállalatunkat, amennyiben a törvény ezt később nem tenné lehetővé.
Továbbra sem kérhet pénzt januártól az RTL Klub és a TV2 a tartalomterjesztésért a kábeltévé-szolgáltatóktól – az erről szóló módosító javaslatot a kormány pénteken terjesztette az Országgyűlés elé, a szavazás végkifejlete pedig nem lehet kérdéses.
Elhunyt Avar István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze – tudatta a Nemzeti Színház szombaton az MTI-vel. Avar Istvánt életének 84. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál szombaton. A művész temetéséről később intézkednek.
Pajor Tamás idézettel indul Hadas Kriszta vadonatúj műsora, a Nagyszám! - 100 dal, amit egy ország dúdol, amely az első részben az elmúlt ötven év divatdiktátorait és legmeghatározóbb zenei mozgalmait mutatja be – promózza szombat délután induló műsorát az RTL.
Egy képzelt világ elnyomása, az olaj uralta 1900-as évek, vagy éppen összeesküvés az ókori Rómában – biztosan nem telnek unalmasan a szombat esték azok számára, akik a Universal Channelt választják kikapcsolódásként, írja a csatorna.
A Viacom és az Antenna Hungária megállapodása alapján szeptember 19-30. között a Paramount Channel minden MinDigTV felhasználó számára kódolatlanul lesz elérhető, 2014. október 1-jétől pedig a MinDigTV Extra szolgáltatás Családi csomagjába kerül a filmcsatorna.
Eb-selejtezős csomag, több NFL-mérkőzés, újjávarázsolt Zuhanyhíradó: csak néhány a Sport TV őszi újdonságaiból. A legnagyobb dobás azonban a Grund felsőfokon dokumentumsorozat, amely külföldi utánpótlás-képző rendszerekbe enged betekintést.
Országos sorozatpremierek a Viasat3-on és a Viasat6-on, sikerfilmek Hollywoodból, skandináv krimik – címszavakban ez lesz a Viasat csatornáin 2014 őszén. A pontos kezdési dátumokat, valamint az ilyenkor már megszokott szinkronlistát később tesszük közzé.
Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2014. szeptember 10-i hatállyal Kápolnai Andrást nevezte ki a cég új vezérigazgatójának. A szakember 2006 óta dolgozik a cégnél, az elmúlt években lakossági és távközlési, illetve stratégiai és üzletfejlesztési igazgató volt.