A poénos helyzetek és a zavarba ejtő jelenetek nagymestere hétfőtől állítja majd neves vendégeit meghökkentő szituációk elé a Comedy Central új, improvizációs műsorában, ám arra nem számított, hogy a felvételek közben ő maga is szokatlan vészhelyzetbe keveredhet.
Szombaton indul a Spektrum új, négyrészes, saját gyártású sorozata, a Kicsi ország, kicsi Kína. Az ismeretterjesztő sorozat arra vállalkozik, hogy bemutassa a nálunk élő kínai kolónia zárt közösségét, akikkel már majdnem harminc éve élünk együtt.
A nyolcrészes vadonatúj drámasorozat egy különleges, párhuzamosan, négy szálon futó jelenben játszódik. Ebben a világban minden elfoglalt családnak kötelezően van egy csúcsfejlesztésű robotasszisztense, amely az élő másához megszólalásig hasonlít. Ajánló és magyar hangok a tovább mögött!
A gyerekek sokszor csak unaloműzésből tévéznek, és nehezen találják meg számukra a valóban érdekes és hasznos műsorokat. A szülők és a gyerekek válogatásának megkönnyítésére műsorajánlási rendszert indít gyermekpszichológusok bevonásával a Tévézz okosan!
"Egy baráti hang az éterben" – ezzel a szlogennel indult el 1991-ben a Juventus Rádió új műsora, mely már nem csak középhullámon, hanem a budapesti FM 89,5-ös frekvencián is fogható volt. A balatonszabadi stúdióból akkoriban napi tizennyolc órán át sugároztak.
Van, hogy szóvá teszed, hogy az M4 Sport Magyarország területére korlátozza egyes sportesemények, köztük például a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseit, vagy a Forma 1-es közvetítéseket. Hogy miért van ez? Nézd meg videósorozatunk első epizódját!
Nem tudsz valamit? Nem baj! Improvizálj, találgass, kombinálj! És lehet, hogy a megoldásodnak köze nem lesz a valósághoz, de hogy az odavezető logikai ámokfutás kegyetlen szórakoztató lesz, az biztos! Október 15-től új évaddal térnek vissza az Észbontók a Viasat3-ra!
A legtöbb ember képzeletében a farkasember egy két lábon járó, vérszomjas szörnyetegként él, aki teliholdkor, emberi mivoltából kivetkőzve áldozatokra vadászik. A DoQ-n október 3-án debütáló Az igazi Farkasember című nagyfilm a vérfarkas mítosz eredetét tárja fel.