Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Új Star Trek- sorozatot hozhat a fél évszázados múlt

A stúdió egy rajongót kért fel, hogy vázolja fel terveit

2015. június 23. - Ádám // emTV.hu

startrek.jpgA Paramount felkért egy elszánt rajongót, hogy vázolja fel egy új Star Trek- sorozat tervét. Ez az első alkalom, hogy nem egy szakmabeli kapott lehetőséget arra, hogy ötleteit bemutathassa a stúdiónak. Hogy mi lesz belőle, azt még nem tudni, de a kezdeményezés dicséretes!

st_uncharted.jpg

Amikor az amerikai NBC csatorna 1966-ban műsorára tűzte a Star Trek-et, hamar kiderült, hogy van egy kis, ám annál lelkesebb tábor, akik a sorozat törlésének hírére levelekkel árasztották el a stúdiót. A TOS végül még két évig futott, majd az azt követő ismétlésekkel, valamint a rajzfilmsorozattal (1973-1974) együtt megalapozta a Trek- kultuszt.

Hat sorozatot és tíz mozifilmet követően már érezhető volt, hogy a franchise elfáradt, a Star Trek Enterprise-t 2005-ben törölték, a rajongók pedig 1987 óta először maradtak kapitány nélkül.

Most a Paramount felkérte Michael Gummeltet, hogy vázolja fel egy új Star Trek- sorozat tervét. Gummelt az elmúlt években a Star Trek Uncharted-en ("'feltérképezetlen") dolgozott, valamint népszerűsítette ötletét az interneten.

A Star Trek Uncharted kétszáz évvel az eredeti sorozat után játszódik. Egy optimista pillantás a jövőbe, új technológiákkal  és sokszínű legénységgel. A történet szerint egy jel érkezik az Androméda- galaxisból, melyben egy faj azt állítja, ők alkottak minden életet a Tejúton. Egy új Enterprise-ra vár a feladat, hogy felderítse a galaxist és felvegye a kapcsolatot a jel küldőivel. A történetről, a karakterekről és az új technológiákról az alábbi cikkünkben olvashatsz. Kattints a posztajánló- csíkra!

ajanlo_1.jpgA jelek szerint a nyár folyamán sor kerülhet arra a találkozóra, melyen Gummelt bemutatja elképzeléseit. Már írt egy bevezetőrészt, valamint további négy epizódot. Úgy gondolja, hogy ez egy izgalmas lehetőség függetlenül attól, hogy siker vagy kudarc lesz-e a találkozó. Mindenesetre valószínű, hogy ez egy egyszeri esemény, ám ezzel új lendületet kaphat a franchise.

Természetesen ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni! Az egyetlen biztos pont a jövőre bemutatásra kerülő tizenharmadik mozi, a Star Trek Beyond, ám egyértelműen látszik, hogy tíz évvel az utolsó Trek- sorozat kaszája és az új filmek sikere után a Paramount most úgy érzi, itt az idő felmérni a terepet egy esetleges hetedik sorozat indításához.

Ezt alátámasztani látszik az a tavalyi pletyka is, hogy a CBS tárgyalt a Netflix-szel egy új Star Trek- sorozatról. A már működő modell alapján a premierek után más csatornák számára is megnyílhatna az út a sugárzás előtt. A különböző Star Trek- szériák a Netflix legnépszerűbb tartalmai közt szerepelnek.

A történet tanulsága, hogy egy rajongó szenvedélye is lehet végül kifizetődő.

emTV.hu // screenrant.com // találat Megan / köszönet Flankerr-nek

stbt_v2.jpg

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr47568420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása