Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Télen-nyáron Bulipest

A majdnem való világ

2013. február 12. - wolfclaw

kritika.jpgAz RTL úgy gondolta, amit a németek zabálnak, az nekünk is ízleni fog. Elindított egy fiatalokról fiataloknak szóló napi sorozatot, ami lényegében semmit nem mutat. Illetve semmi olyat, amit eddig ne tudtam volna. Az Éjjel-Nappal Budapest a Való Világ egy belvárosi lakásba átköltöztetése csak innen ki lehet járni.

komment.jpg

Erősen kellett gondolkodnom, hogy a németeknél mitől annyira sikeres ez a műfaj, mert nem értem. Miért néznék a tévében minden hétköznap este amit ők is csinálnak hétvégenként? Mert ez a sorozat nem szól másról, mint hogy van pár vidéki fiatal, akik együtt élnek egy pesti bérház egyik lakásában, buliznak és nyüsszögnek, mert az egyik nem szerelmes a másikba és betoppan az ex, vagy mert az egyiknek az anyukája nem szereti a pasiját.

rtlsajtaj131_5.jpg

Olyan lényegi kérdések, amitől bokán brunyálom magam izgalmamban. A szereplők abszolút hitelesek, mert jóformán csak épp egy másik nevet meg egy szitut kaptak, amiben aztán önállóan mozoghatnak. Ehhez a csapathoz tapasztották hozzá Nádai VV Anikót, aki aztán abszolút magát hozza. Persze ez mégsem teljesen a mai valóság, hiszen a tizenkettes karika miatt itt nem fogják a neten a szopoknyalokbaszok.com oldalt lesni sutyiban és nem lesz éles bevetésen egyik srác lövegje sem, amit aztán valamelyik, a műsor fikázására kitalált blog fog majd a széles közönség elé tárni. Itt nem fogják egymás nyakát szorongatni, és egymás erkölcsi hulláin felmászva megszerezni a fődíjat mert nincs. Csak csók és könny, és egy árnyalattal szebb valóság az igazinál.

rtlsajtaj131_6.jpg

Biztos bennem van a hiba és én vagyok túl öreg ehhez, de ha totál hülyére innám magam sem érteném meg ennek a sorozatnak a létjogosultságát a fő kereskedelmi csatornán este hétkor. Mintha lenne egy Barátok közt junior, ahol Balázs és Hanna nem a jövőjüket terveznék ,hanem csak élnének bele a világba és Peti sem azt nyomozná kivel kavart félre az anyja, hanem éppen Shakespeare- szonettekkel próbálna felszedni csajokat egy romkocsmában.

Nem mondom, hogy rossz ötlet volt kicsit parkolópályára tenni Sebestyén Balázst, de látva ezt a sorozatot, inkább nézném tavaszig a Kódot és röhögnék egyes játékosok tudatlanságán, mint hogy azt lássam, amint egy csapat egyetemista korú azon szenved mély átéléssel, hogy ki kivel mikor vagy mikor nem és miért. Ha a self-mazo hajlamomat akarom kiélni inkább átkapcsolok a Családi titkokra.

fotó: Bársony Bence, RTL Klub

2.jpg

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr115076287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása