Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Lovász József Domi a Konyhafőnök győztese

Tízmillió forint, munka és trófea

2015. május 30. - emTV.hu

rtlklub.jpgHosszú heteken át küzdöttek a versenyzők az RTL Klub főzőshowjában, végül ketten, Farkas Mózes és Lovász József Domi jutott a Konyhafőnök végső, pénteki fináléjába. Kiélezett küzdelem után a tízmillió forint, az állás hazánk egyik legjobb éttermében és a trófea végül Domié lett.

lovasz_laszlo_domi.jpg

A finalistáknak egy háromfogásos menüsor – előétel, főétel, desszert – elkészítése volt a feladatuk, amihez segítséget is kaptak az első évad döntőseinek személyében. A tízmillió forint, az állás Magyarország egyik legjobb éttermében és a trófea végül Domié lett.

"Amikor kimondták a nevemet, az jutott eszembe, hogy minden dolog, amit én képviselek és képviseltem a versenyben célt ért. Életem legnagyobb élménye a Konyhafőnök, emlékezetes volt minden pillanat, feladat és ételkészítés" – mondta Domi a győzelem kapcsán.

Bár Mózesnek a második helyet sikerült megszereznie, a mindössze tizenkilenc éves versenyző örömmel gondol vissza a fináléra: "Büszke vagyok rá, hogy idáig eljutottam. Az, hogy a második helyen végeztem, hatalmas dolog. Nincs bennem szomorúság. Rengeteg tervem és célom van még" – mondta Mózes.

emTV.hu // RTL Klub // fotó Bársony Bence

facebook.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr547504624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása