Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Megvannak a 2015-ös MTV VMA jelöltjei

Miley Cyrus az idei házigazda

2015. július 24. - emTV.hu

mtv.jpgTaylor Swift, Beyoncé és Ed Sheeran tarolhat az idei MTV Video Music Awardson – míg Swiftet majd’ minden kategóriában jelölték, addig Ed Sheeran hat, Beyoncé pedig öt szobrocskáért izgulhat. A 2015-ös VMA-t, tavalyi botrányos fellépése után Miley Cyrus vezeti majd.

mtv_miley.jpg

Idén is megrendezik a fiatalok Oscarjaként emlegetetett, jelentős presztízzsel bíró díjátadót, az MTV Video Music Awardsot. A gála minden évben a zenei világ legsokkolóbb pillanatait hozza, gondoljunk csak a híres Britney – Madonna csókra, Lady Gaga húsból készült ruhájára vagy a tavalyi twerkelős produkcióra, amelynek elkövetője, Miley Cyrus idén a show házigazdája lesz. Az énekesnő Instagramján jelentette be a nagy hírt, ahol ufónak öltözve, nyakában a következő felirattal látható: "Az MTV nem engedi, hogy fellépjek, úgyhogy idén én leszek a VMA házigazdája!"

A gálát augusztus 30-án rendezik meg Los Angelesben, helyi idő szerint este kilenckor, ám a rajongók már szavazhatnak az év videójára, illetve a legjobb, férfi vagy női előadó által készített videóra a vma.mtv.com oldalon. Az MTV idén újragondolta a közönségdíjat is, ugyanis az élő show alatt életbe lép majd egy vadonatúj, "A nyár legjobb dala" elnevezésű kategória, amelynek győzteséről a rajongók dönthetnek online, a megfelelő hestegek használatával.

Lássuk a 2015-ös jelöltek teljes listáját

AZ ÉV VIDEÓJA
Beyoncé – “7/11”
Ed Sheeran – “Thinking Out Loud”
Taylor Swift ft. Kendrick Lamar – “Bad Blood”
Mark Ronson ft. Bruno Mars – “Uptown Funk”
Kendrick Lamar – “Alright”

LEGJOBB FÉRFI ELŐADÓ
Ed Sheeran – “Thinking Out Loud”
Mark Ronson ft. Bruno Mars – “Uptown Funk”
Kendrick Lamar – “Alright”
The Weeknd – “Earned It”
Nick Jonas – “Chains”

LEGJOBB NŐI ELŐADÓ
Beyoncé – “7/11”
Taylor Swift – “Blank Space”
Nicki Minaj – “Anaconda”
Sia – “Elastic Heart”
Ellie Goulding – “Love Me Like You Do”

LEGJOBB HIPHOP- ELŐADÓ
Fetty Wap – “Trap Queen”
Nicki Minaj – “Anaconda”
Kendrick Lamar – “Alright”
Wiz Khalifa ft. Charlie Puth – “See You Again”
Big Sean ft. E-40 – “IDFWU”

LEGJOBB POP- ELŐADÓ
Beyoncé – “7/11”
Ed Sheeran – “Thinking Out Loud”
Taylor Swift – “Blank Space”
Mark Ronson ft. Bruno Mars – “Uptown Funk”
Maroon 5 – “Sugar”

LEGJOBB ROCK- ELŐADÓ
Hozier – “Take Me To Church”
Fall Out Boy – “Uma Thurman”
Florence + the Machine – “Ship To Wreck”
Walk the Moon – “Shut Up and Dance”
Arctic Monkeys – “Why'd You Only Call Me When You're High?”

LEGJOBB EGYÜTTMŰKÖDÉS
Taylor Swift ft. Kendrick Lamar – “Bad Blood”
Mark Ronson ft. Bruno Mars – “Uptown Funk”
Wiz Khalifa ft. Charlie Puth – “See You Again”
Ariana Grande & The Weeknd – “Love Me Harder”
Jessie J, Ariana Grande, Nicki Minaj – “Bang Bang"

LEGJOBB VIDEÓ, KÖZÖSSÉGI ÜZENETTEL
Jennifer Hudson – “I Still Love You”
Colbie Caillat – “Try”
Big Sean ft. Kanye West and John Legend – “One Man Can Change the World”
Rihanna – “American Oxygen”
Wale – “The White Shoes”

LEGJOBB MŰVÉSZI RENDEZÉS
Taylor Swift ft. Kendrick Lamar – “Bad Blood” (Charles Infante)
Snoop Dogg – “So Many Pros” (Jason Fijal)
Jack White – “Would You Fight For My Love” (Jeff Peterson)
The Chemical Brothers – “Go” (Michel Gondry)
Skrillex & Diplo – “Where Are U Now" with Justin Bieber (Brewer)

LEGJOBB KOREOGRÁFIA
Beyoncé – “7/11” (Beyoncé, Chris Grant, Additional choreography: Gabriel Valenciano)
OK Go – “I Won’t Let You Down” (OK Go, air:man and Mori Harano)
Chet Faker – “Gold” (Ryan Heffington)
Ed Sheeran – “Don’t” (Nappy Tabs)
Flying Lotus ft. Kendrick Lamar – “Never Catch Me” (Keone and Mari Madrid)

LEGJOBB VÁGÁS
Flying Lotus ft. Kendrick Lamar – “Never Catch Me” (Larkin Sieple)
Ed Sheeran – “Thinking Out Loud” (Daniel Pearl)
Taylor Swift ft. Kendrick Lamar – “Bad Blood” (Christopher Probst)
FKA Twigs – “Two Weeks” (Justin Brown)
Alt-J – “Left Hand Free” (Mike Simpson)

LEGJOBB RENDEZÉS
Taylor Swift ft. Kendrick Lamar – “Bad Blood” (Joseph Kahn)
Mark Ronson ft. Bruno Mars – “Uptown Funk” (Bruno Mars & Cameron Duddy)
Kendrick Lamar – “Alright” (Colin Tilley & The Little Homies)
Hozier – “Take Me To Church” (Brendan Canty and Conal Thomson of Feel Good Lost)
Childish Gambino – “Sober” (Hiro Murai)

LEGJOBB VÁGÁS
Beyoncé – “7/11” (Beyoncé, Ed Burke, Jonathan Wing)
Ed Sheeran – “Don’t” (Jacquelyn London)
Taylor Swift ft. Kendrick Lamar – “Bad Blood” (Chancler Haynes at Cosmo Street)
A$AP Rocky – “L$D” (Dexter Navy)
Skrillex & Diplo – “Where Are U Now" with Justin Bieber (Brewer)

LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTEK
Taylor Swift ft. Kendrick Lamar – “Bad Blood” (Ingenuity Studios)
FKA Twigs – “Two Weeks” (Gloria FX, Tomash Kuzmytskyi, and Max Chyzhevskyy)
Childish Gambino – “Telegraph Ave.” (Gloria FX)
Skrillex & Diplo – “Where Are U Now" with Justin Bieber (Brewer)
Tyler, The Creator – “F****** Young/Death Camp” (Gloria FX)

emTV.hu // Red Lemon

facebook.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr477651194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása