Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Stroke-ja óta először ad élő adásban interjút ma Kulka János

2018. augusztus 07. - Ádám // emTV.hu

Kulka János 2016 áprilisában stroke-ot kapott és életmentő műtéten esett át. Jobb karja lebénult, megszólalni nem tudott. Másfél évig kerülte a nyilvánosságot, ám nem rég először a Klubrádiónak, majd az RTL Klub Fókusz című műsorának adott interjút, ugyanakkor élő televíziós adást a mai napig nem vállalt.

Az agyi sérülése miatt beszédzavarral küzdő színművész klinikai logopédusával, Varga Saroltával érkezik ma este az atv stúdiójába, ahol este fél nyolc után az Egyenes beszéd című műsor vendégei lesznek.

Az már korábban kiderült, hogy a színházi szerepektől visszavonul, a filmszerepektől viszont nem zárkózik el. Ősszel már a mozivásznakon is feltűnik, méghozzá a Liza, a rókatündér rendezőjének új thrillerében.

emTV.hu // atv.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr6114166991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása