Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Hétfőtől Bencze Házhoz Megy a Sláger TV-n

Magyar énekesek és zenészek mindennapjaiba tekinthetünk be

2016. szeptember 15. - emTV.hu

slagertv.jpgAkit érdekel az ilyesmi, azok számára remek műsor indul hétfőn a Sláger TV-n. Hazai énekesek egy napját követi végig Bencze Attila. A televízió programigazgatója többek között Király Viktorral, Vastag Csabával, Bebével és Zoltán Erikával tölt el egy-egy napot. Hétfőn Kozmix Lala vendége lesz.

Bencze Attila régi motoros már, s amellett, hogy a Sláger TV programigazgatója, vagy ezer évig készítette a Bencze Show műsorát, amiben énekesekkel, zenészekkel, színészekkel, stb beszélgetett egy pécsi helyszínen. A furcsa kameraállásokban gazdag, de igényes, jó hangulatú beszélgetések során rendre nem a megszokott riporteri kérdések kerültek előtérbe. Ezt ígérik az új, amolyan Pimasz úr ott alszik stílusú, kéthetente egy órában jelentkező Bencze Házhoz Megy című műsorban is.

Az első műsorban Lányi Lala lesz, akinek egyébként van egy fagyizója, ami miatt nagyon irigylem. A további részekben feltűnik majd többek között Király Viktor, Vastag Csaba, Kiss Endi a Hooligans-ből, valamint  Bebe, Zoltán Erika és Sasvári Sándor.

Bencze Házhoz Megy premier hétfőn 22:00-kor a Sláger TV műsorán!

emTV.hu // GOOD PR SOLUTION

fb.jpg

zzepg.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr2311709549
süti beállítások módosítása