Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Távozott a magyar Comedy Central programigazgatója

2019. január 17. - Ádám // emTV.hu

Január 15-én közös megegyezéssel távozott Kabai Zoltán, a Comedy Central regionális program- és brandigazgatója – tudta meg az emTV.hu. Az egyebek mellett tanári diplomával rendelkező Kabai kezdetben fordítóként tevékenykedett, majd a Viasat csatornák szinkronért felelős főnöke lett. A TV6 indulásakor lehetősége nyílt arra, hogy beleszóljon a csatorna szerkesztésébe, majd onnan a Chello Médiához igazolt. Az AMC Networks-ös felvásárlást követően kapott lehetőséget az AMC csatorna elindítására. Ezt követően került a Viacomhoz, ahol január 15-i távozásáig a régió Comedy Central csatornáit igazgatta.

viacom_kabaizoltan.jpg

Tovább

Premierek és folytatások a Comedy Central műsorán

Mint azt már sok helyütt elmondtam és leírtam, törzsnézője vagyok a Comedy Centralnak. Ennek köszönhetően kívülről tudom az Agymenők végeláthatatlanul loopolt epizódjait, a tényleg nagyszerű promó producerek által készített ajánlókat, és úgy szinte mindent, ami napi huszonnégy órában látható a humorcsatornán. Ezek után talán mondanom sem kell, hogy mennyire várom egy-egy engem is érdeklő sorozat új részeinek felbukkanását. A rengeteg ismétlés között pedig szerencsére rendszeresen vannak premierek, ezért a Viacom kommunikációs vezetőjének küldött levelemben kérdeztem rá egy-két általam is várva-várt sorozat, többek között A Goldberg és Modern család, a Kúria, és Az ifjú Sheldon folytatására.

comedycentral_cover.jpg

Tovább

Új izgalmakat hozott 2018 – év végi visszatekintő

Az idei év sok szempontból az egyik legizgalmasabb volt az emTV.hu majd' tízéves fennállása óta. Három podcastünk ötféle műsorfolyama indult idén, megrendeztünk öt közösségtalálkozót, valamint rengeteg izgalmas interjút készítettünk színművészekkel és televíziós szakemberekkel. Engedjétek meg, hogy a teljesség igénye nélkül sorra vegyem az év legnépszerűbb bejegyzéseit, és ezzel kívánjak minden Kedves Olvasónknak Boldog Újévet!

usz2_koztal.jpg

Tovább

Megnéztem az RTL új magyar sorozatának első részét

Drága örökösök januártól hétköznaponként az RTL Klubon

Drága Olvasók! Ha ezt a posztot böngészitek, az azt jelenti, hogy megnéztem az RTL Klub új magyar sorozatának első részét – és most írok róla. A csatorna ugyanis ma mutatta be a sajtónak a január 1-től minden hétköznap 18:50-től látható Drága örökösök című fikciós szériáját, amiről következzék egy szigorúan spoiler-mentes vélemény, a teljesség igénye nélkül.

Tovább

Beültem a Legyen Ön is Milliomos!-ba

Sajnos nem lettem az, mármint milliomos, de remekül éreztem magam

Az idei év, elsősorban az utolsó néhány hónap igazán izgalmas volt, hála annak, hogy a televíziós csatornák igyekeztek a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy mi, újságírók és bloggerek a lehető legautentikusabban megtapasztalhassuk a legkülönfélébb tévéműsorokban való részvételt. Legutóbb, kedden este a Mafilm fóti műtermében rendezett sajtótájékoztatón biztosított lehetőséget a TV2 tíz újságírónak, hogy kipróbáljuk magunkat a január 2-án új kvízmesterrel visszatérő Legyen Ön is Milliomos!-ban.

tv2_loim_gundi.jpg

Tovább

Maori tánccal ünnepelték az Aquaman bemutatóját a kék szőnyegen

Szerdán este mutatták be a DC univerzum legújabb nagyvásznas hősét Los Angeles-ben. A kék szőnyegen természetesen ott voltak a szereplők, sőt, a közönség örömére Jason Momoát olyan előadóművészek is elkísérték, akik egy új-zélandi ünnepi Haka-val kápráztatták el a rajongókat. Ezt ide kattintva lehet megnézni, fotókat a premierről pedig a cikkben mutatunk.

Tovább

Nézd meg Lengyel Tamás első rapvideóját!

Ez nem kiskarácsony, ez Comedy ünnep!

Karácsony közeledtével ismét alkottak a Viacom promó producerei! Ezúttal a kollégákkal együtt kórust alakítottak, hogy Lengyel Tamás, a Comedy Central csatornahangjának kísérete legyenek, és egy saját rapszámmal kívánjanak boldog karácsonyt nekünk, a nézőknek! A videót szerda délutánig kizárólag az emTV.hu-n láthatjátok!

Tovább

X-Faktor: "Fontosnak tartjuk, hogy ne csak egy tévéműsor legyen"

Több száz szakember dolgozik azon, hogy az X-Faktor immár nyolcadik évada képernyőre kerülhessen. Tulajdonképpen ezt a munkát fogja össze csapatával Verebély Marcell, az RTL Klub tehetségkutatójának főszerkesztője, aki Kónya Gergely kreatív producerrel együtt menedzseli és koordinálja a műsort. A huszonkilenc éves szakemberrel a harmadik élő show pénteki próbáján beszélgettem.

x_faktor_x.jpg

Tovább

Video on-demand anomália: az RTL válaszolt

Több olvasónk is jelezte, és magam is tapasztaltam már, hogy a Való Világ 9 powered by Big Brother összefoglalóit követően bár az aktuális rész még a késő este folyamán megnézhető epizódként jelenik meg a műsor oldalán, a link valójában nem vezet sehova, rákattintva 404-es hibakódot mutat. Ha pedig közvetlenül az RTL Most!-on keresünk rá, csak az eggyel előbbi részt találjuk. Az eset csak az aktuális élő összefoglalót követő éjszaka áll fenn, míg napközben már mind a video on-demand platformon, mind pedig a Való Világ oldalán kattintható és nézhető az akkor már előző napi epizód. A hibának se nagyon nevezhető anomália természetesen túlélhető, de azért megkérdeztem az RTL Magyarországot, hogy mizu.

rtl_404.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása